Ugrás a tartalomra

Bármennyire is hihetetlen, de Kékestetőn húsz, Bánkúton tízcentis hó van

Létrehozva
Főleg azért csodálkozunk (na jó, irigykedünk is), mert az alacsonyabban fekvő területeken még csapadékra sem kell számítani…

Az Országos Meteorológiai Szolgáltat szombati előrejelzése szerint máshol nem nagyon lehet számítani erős havazásra.

Bánkúton azért csak leesett 10 centiméter hó a sielok.hu hójelentése szerint.

Szombaton éjszaka északkeleten is megszűnik a csapadék, általában kevés lesz a felhő, főként délnyugaton, délen foltokban köd képződik. Vasárnap a ködfoltok feloszlása után mindenütt változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati, vasárnap a déli szél megélénkül; vasárnap elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 6 és 12 fok között várható.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?
Nagy Boglárka lett Miskolc új jegyzője
A polgármester bejelentette, ki lett Miskolc új jegyzője
Miskolc
Munkacsoport szakmai támogatásával választották ki Miskolc új jegyzőjét.
Mommy Blue
Ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni: megvannak a CineFest első nagy dobásai
MiskolcKultúraSzabadidő
Lerántották a leplet az első versenyfilmekről. Erős filmekkel nyit a CineFest.