Ugrás a tartalomra

Vezetői álláshelyekre is várja a jelentkezéseket a Városháza

Létrehozva
Átláthatóságot ígért a miskolciaknak Veres Pál polgármester, több vezetői álláspályázatot is meghirdetett ennek jegyében a Miskolci Önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. az elmúlt napokban.

A városháza közleményben jelezte kedden: a polgármesteri hivatal vezetői álláshelyeire – kabinetvezető, főosztályvezető, osztályvezető és csoportvezető munkakörökre – is várják a jelentkezéseket postai úton, a Humán Erőforrás Osztálynak címezve (postacím: 3525 Miskolc, Városháztér 8.).

További részletek a közszolgálati állásportálon és Miskolc város honlapján olvashatók.

Korábban megírtuk, hogy a Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsa a napokban döntött arról, hogy a cégcsoport hét tagvállalata esetében vezetői álláspályázatot hirdet. A pályázatok már több online felületen is elérhetőek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?