Ugrás a tartalomra

Hét tagvállalatnál ír ki vezetői pályázatot a Miskolc Holding

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsa csütörtökön döntött arról, hogy a cégcsoport hét tagvállalata esetében vezetői álláspályázatot hirdet. A pályázatok péntektől több online felületen is elérhetőek lesznek.
Kép

Veres Pál polgármester már a kampány alatt is átláthatóságot, transzparenciát ígért, megválasztása után is ez az egyik legfontosabb irányvonal munkájában. Ennek jegyében történik a miskolci tagvállalatok vezetőinek pályáztatása, újrapályáztatása is.

A Miskolc Holding Zrt. vezetése úgy véli, hogy a beérkezett pályázatok ismeretében lehetőség nyílik átgondolni, megfontolni, kinek a vezetésével tud hatékonyabban és szakmailag megalapozottabban tovább működni az adott társaság.

A kiírt pályázatokra nem csak külső jelentkezőket várnak, belső körből, akár a jelenlegi vezetők is pályázhatnak. Így a kiírás lehetőséget teremt arra, hogy a jelenlegi ügyvezetőket, vezérigazgatókat, munkavállalókat jobban megismerje a Holding új vezetése. A kívülről beérkező pályázatok esetében pedig új szakmai elképzelések, módszerek kerülhetnek előtérbe.

A pályázatok péntektől a következő helyeken érhetők el: miskolc.hu, miskolcholding.hu, Profession állásportál, Talentuno, LinkedIn. 

A pályázatok beérkezésének határideje január 31-e.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.