Új térfigyelő kamerákat szereltek fel a miskolci Jókai aluljáróban szerdán. A fejlesztés az önkormányzat októberi közgyűlésén elfogadott döntés része, amelynek keretében összesen 14 új helyszínen telepítenek térfigyelő kamerákat a városban. A beruházás célja a közbiztonság erősítése, az esetleges bűncselekmények megelőzése, valamint a már meglévő értékek megóvása.
Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő elmondta: a Jókai aluljáró és környéke kiemelt fontosságú terület, hiszen a Jókai lakótelepen élők, valamint a közeli intézményekbe járók és az ott dolgozók mindennapi közlekedésében is fontos szerepet tölt be. A kamerák telepítésének anyagi hátterét képviselői keretéből biztosítja, ahogyan a többi érintett helyszínen is képviselői forrásokból valósulnak meg a fejlesztések.
A képviselő hangsúlyozta, hogy az aluljáró tisztán tartására is kiemelt figyelmet fordítanak: a városgazdálkodási társaság munkatársai napi szinten végzik a takarítást. A rendezett környezet mellett azonban legalább ilyen fontos a közlekedők biztonsága, különösen a téli időszakban, amikor már kora délután sötétedik. Az aluljárót naponta használó gyermekek, szülők, családok és az intézmények munkatársai számára egyaránt fontos, hogy biztonságos körülmények között közlekedhessenek.
A térfigyelő kamerák nemcsak az esetleges bűncselekmények utólagos felderítését segíthetik, hanem visszatartó erővel is bírnak. Szécsényi Marianna kiemelte: különösen fontos az aluljáróban található, a Balázs Győző Református Gimnázium tanulóival közösen létrehozott alkotások megóvása. A fejlesztés hozzájárulhat ahhoz, hogy az itt megteremtett értékek hosszú távon is megmaradjanak.
A képviselő szerint a kamerarendszer a közterület-felügyelet és a rendőrség munkáját is jelentősen segíti. Korábbi tapasztalatok is igazolják a rendszer hatékonyságát: egy korábbi esetben a térfigyelő kamerák segítségével mindössze öt perc alatt sikerült megoldani egy ügyet.
Szécsényi Marianna úgy fogalmazott, a mostani beruházás fontos lépés a választókerület közbiztonságának javításában, ugyanakkor a fejlesztéseket a következő évben is folytatni szeretnék, és további helyszíneken tervezik biztonságtechnikai eszközök kihelyezését.
A fejlesztés jelentőségét Csutorás Krisztina, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Művészeti Iskola intézményvezetőegység-helyettese is megerősítette.
- Az oktatási intézmény mindössze egy lépésre található az aluljárótól, amelyet naponta számos diák, szülő és nagyszülő használ. Délután négy óra körül különösen nagy a forgalom, amikor a családtagok érkeznek a gyermekekért, illetve viszik őket haza, sokan közülük a Jókai lakótelep irányába közlekednek.
Az intézményvezető-helyettes köszönetét fejezte ki az önkormányzati képviselőnek a kamerák telepítéséért, hangsúlyozva, hogy a korai sötétedés miatt a berendezések jelentősen hozzájárulhatnak a tanulók, a szülők és a nagyszülők biztonságérzetének növeléséhez.
A 14 kijelölt helyszín közül a Jókai aluljáró a második, ahol megvalósul a kameratelepítés. A munkálatok a tervek szerint rövid időn belül a többi helyszínen is folytatódnak, hogy valamennyi elfogadott helyszínen mielőbb üzembe állhassanak az új térfigyelő kamerák.
Az új térfigyelő kamerák tervezett helyszínei:
1. Lyukóvölgyi temető – útkereszteződés
2. Repülőtéri út – Dr. Cselényi József utca kereszteződése
3. Nagyavas, Közép sor 593. szám
4. Nagykirály dűlő – Pocem dűlő
5. A Lyukói Közösségi Ház előtti terület
6. Centrum Áruház – északnyugati lépcsőház
7. Centrum Áruház – délnyugati lépcsőház
8. Torontáli utca 23. szám
9. Bulgárföldi üzletsor átjárója
10. Andrássy Gyula utca 12. szám
11. Jókai Mór utcai aluljáró északi bejáratának környezete
12. Jókai Mór utcai aluljáró északi bejárata
13. Jókai Mór utcai aluljáró déli bejáratának környezete
14. Jókai Mór utcai aluljáró déli bejárata