Szeretném tájékoztatni a miskolciakat arról, hogy mi történt az elmúlt napokban a volt diósgyőri kohászat területén, és milyen lépéseket tettünk az ügyben.
- írta közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Dr. Rakaczki Zoltán, a területért felelős polgármesteri biztos a bejelentés alapján feljelentést tett, a hatóságok pedig megkezdték a vizsgálatot, ami jelenleg is folyamatban van - tudatta a polgármester.
Fontos tisztázni, hogy az eset nem a város tulajdonában álló területrészen történt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Miskolc tétlenül nézheti a történteket - hangsúlyozta.
Ami történt, az elfogadhatatlan. A DAM nem illegális hulladéklerakó, Miskolc pedig végképp nem az! Emlékszem, mennyi kritikát kaptunk, amikor a város többségi tulajdont szerzett a DAM-ban. Sokan kérdezték, minek ez nekünk. Hát többek között ezért! Mert egyáltalán nem mindegy, hogy kívülről figyeljük, mi történik Miskolc egyik legnagyobb iparterületén, vagy tulajdonosként magunk is aktív szerepet vállalunk az ottani állapotok rendezésében.
- fejtette ki.
Köszönöm a hatóságok munkáját és mindazokét, akik közreműködnek az ügy feltárásában - tette hozzá Tóth-Szántai József.
A DAM-mal komoly terveink vannak. De ahhoz, hogy új életet adhassunk ennek a területnek, először rendet kell tennünk rajta. És aki azt gondolta, hogy a DAM-ban ezután is bármit meg lehet tenni következmények nélkül, annak ideje ezt elfelejtenie - figyelmeztetett.