Ugrás a tartalomra

A munkaerő visszatéréséért dolgoznak, hazacsábítják a miskolciakat

Létrehozva
Megtartotta első ülését a munkaerő visszatérését ösztönző munkacsoport.
Kép

Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja támogatásával a cégek és gazdaságfejlesztési szervezetek képviselőiből megalakult egy munkacsoport, melynek célja a város lakosságszámának növelése, a helyi munkaerő megtartása és az elszármazottak Miskolcra csábítása.

A munkacsoport első operatív ülésére 2020. február 4-én került sor 24 fő részvételével, ahol a partnerek megfogalmazták azokat az alapvető üzeneteket, amelyek kiindulási alapot jelenthetnek a későbbi akciókhoz. A munkacsoportban részt vevő cégeknél, intézményeknél több foglalkoztatási szempontú kutatási, statisztikai adat áll rendelkezésre, melyek elemzését követően kialakításra kerül egy problématérkép.

Kép

A definiált problémák közül választják majd ki azokat a legfontosabb területeket, melyek megoldási lehetőségeinek kidolgozása lehetőséget teremthet arra, hogy a város munkaerőpiaci kínálati oldalát erősíteni tudják.

Már az első ülésen meghatározásra került néhány kulcsterület, úgy, mint a pályaorientáció, „jó vállalati példák” terjesztése, illetve a pozitív városkép építés. Miskolc MJV számára kiemelten fontos, hogy a területén működő vállalkozások munkaerő ellátása biztosított legyen, ezáltal versenyképesen tudjanak működni. A Foglalkoztatási Paktum Program keretén belül már több, mint 1300 fő került bevonásra, melyből 329 fő helyezkedett el a Kormányhivatal által nyújtott bértámogatással. A Miskolci Szakképzési Centrum már az első ülésen konkrét javaslattal állt elő, és vállalta egy internetes alapú pályaorientációs rendezvénynaptár elkészíttetését a megyei, és a városi pályaválasztási programok összehangolása, közös népszerűsítése érdekében.

Ez is érdekelhet

Győztes gól kilenc másodperccel a vége előtt
MiskolcSport
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 9. forduló.
Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.