Ugrás a tartalomra

Önkormányzati és nem önkormányzati feladatok

Létrehozva
Az elmúlt napokban főleg internetes felületeken keresztül több felvetés is érkezett a miskolci önkormányzathoz azzal kapcsolatban, hogy miért nem zárnak be teljesen az éttermek, az edzőtermek, illetve miért nem kezdik meg Miskolcon a koronavírus-tesztek tömeges elvégzését.
Kép

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ezekben a kérdésekben nem intézkedhet, magáncégeket nem utasíthat semmire. Mint ahogyan a tömeges tesztelés elrendelésére sincs ráhatása, arról ugyanis csak a kormányzat dönthet.

Miskolc város vezetése ugyanakkor arra kér minden itt működő éttermet, kávézót, fitnesztermet, illetve nem élelmiszert, higiéniai és tisztítószereket értékesítő üzletet, hogy tartsák be a kormányzat által elrendelt nyitvatartási időket, és mindannyiunk érdekében gondolják át azt is, valóban jó döntés-e, ha továbbra is nyitva tartanak, ezzel esetlegesen fertőzésveszélynek kitéve magukat, személyzetüket és vendégeiket is.

Kérjük, hogy ahol ez megoldható – főleg kávézók, éttermek, vendéglátóipari egységek esetében – a kialakult helyzetre tekintettel inkább kiszállítással, elviteles kiszolgálással lássák el vásárlóikat. Az edző- és fitnesztermek pedig vizsgálják meg, hogy esetleg valamilyen online formában nem tudják-e megtartani az edzéseket, foglalkozásokat.  

Miskolc városa továbbra is megtesz mindent a kormány védelmi rendelkezéseivel összhangban a miskolciak biztonsága érdekében, olyan döntéseket, intézkedéseket azonban nem hozhat, amelyekre nincs jogköre.

Ez is érdekelhet

izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.