Ugrás a tartalomra

Továbbra is fokozott ellenőrzés Miskolcon

Létrehozva
A Veres Pál polgármester által pénteken elrendelt szigorúbb és fokozottabb ellenőrzéseknek köszönhetően szombaton már kedvezőbb közterületi állapotokról számoltak be a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai.

Kép
maradj-otthon-parkolok-koronavirus.jpg

Veres Pál, Miskolc polgármestere, tekintettel a veszélyhelyzetben elrendelt, meghosszabbított kijárási korlátozásra, a miskolci lakosság védelmében április 10-én, pénteken reggel 8 órától április 13-án, hétfőn éjfélig elrendelte a turista forgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók lezárását. A lezárást a Miskolci Önkormányzati Rendészet kordonokkal biztosította szombaton is. A miskolctapolcai úton és a Majális park felhajtónál pedig a húsvéti hétvégén a rendőrség tart ellenőrzést, felhívva az autósok figyelmét arra, hogy nem lehet parkolni a nagy parkolókban, valamint arra, hogy kerüljék a csoportosulást és tartsák be a kijárási korlátozás előírásait.

Szombaton a parkolók kordonnal történő lezárása jól működött, nem bontották meg, és gépjármű sem állt az elzárt területekre.

Lillafüreden, a Csanyikban, és a Majális parkban csak kevés kerékpáros volt, gyalogosan is csak néhány család indult kirándulni, ők is kisebb, 2-3 fős csoportokban.

Diósgyőr-Majláth városrészben az Előhegy utca zöldterületein volt kisebb csoportosulás, de a rendészek figyelmeztették őket a kijárási korlátozásra.

A Kaffka Margit általános iskola udvarán található sportpályáról a nap folyamán összesen 34 főt kellett elküldeniük a MIÖR munkatársainak. Ezt a területet az elkövetkező napokban is kiemelten ellenőrzik majd.

A belvárosban elvétve, jellemzően fiatalkorúak sétáltak kisebb csoportokban, a rendészek mindenkivel elbeszélgettek, és figyelmeztették őket a kijárási korlátozás előírásainak betartására. 

 A Népkertben 1-2 családon kívül nagyobb csoportok nem voltak. A játszóteret azonban újra kellett szalagozni, mert egy-két helyen valakik megbontották a lezárást.

Az Avas városrészben akadt teendőjük a rendészeknek. A Munkácsy Mihály általános iskolában 15 fős boxedzést tartottak az udvaron, az Avasi kilátónál hatan lábtengóztak, őket hazaküldték a rendészek.

Miskolctapolcán nem volt fennakadás, néhányan egyénileg sportoltak, kerékpároztak, futottak.

 A piacok és bevásárlóközpontok környezetében az ünnep előtti bevásárlási lehetőséget kihasználva nagy volt a forgalom. Jellemzően az előírt távolságot betartva várakoztak az emberek. 

A Csermőke utcai Lidlben sokan várakoztak csoportosan, ezért a rendészek a boltvezetőnek jelezték a problémát, ezt követően a biztonsági őr adott iránymutatást a vásárlóknak.

Pénteken gond volt a Vasgyári piaccal szembeni kisboltnál is, de szombatra ez megoldódott, kevesebben voltak, és betartották a megszabott távolságot.

Mivel a járvány lassítására továbbra is egyetlen hatásos módszer van, az, ha mindenki, aki teheti otthon marad, ezért a közterületeken való csoportosulással szemben a következő napokra is határozottabb fellépést kért a rendészektől a városvezető.

A polgármester továbbra is kéri a lakosság megértését és az óvintézkedések feltétlen betartását. Vigyázzunk egymásra!

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.