Ugrás a tartalomra

Még szigorúbb szabályok léptek életbe, Miskolc többségében otthon maradt - köszönjük, mindannyiunk nevében!

Létrehozva
Miskolc polgármestere tovább szigorította húsvét hétvégére vonatkozó korábbi intézkedéseit, mivel az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A miskolciak húsvét hétfőn fegyelmezettségükről tettek tanúbizonyságot.

- Lillafüreden senki sincs, ilyet még soha nem láttam – mondja kollégánk, Tajthy Ákos, aki hétfőn is végigbringázta a Bánkútig tartó távot, természetesen egyedül, ügyelve a szabályok szigorú betartására.

- Az elmúlt napokban is kevesen voltak, most azonban ha nem látnám, nem hinném el – mondja telefonon. Az utat képekkel is dokumentálta.

Preview Image
Lillafüred kirándulók nélkül húsvét hétfőn, fotó: Tajthy Ákos

Több alkalommal is intézkedtek kora délelőttig húsvét hétfőn az önkormányzati rendészek – tudtuk meg Kovács László Csabától, a MIŐR vezetőjétől.

Az egyéni vagy családos, pontosabban egy háztartásba tartozók sporttevékenységét megengedi a mostani korlátozás is, azonban a csoportos kirándulások, séták magukban rejtik a fertőzés kockázatát, ezért ezeket a tevékenységeket továbbra is kerülni kell.

Tapolcán 5-6 alkalommal találtak a fentiekhez képest nagyobb csoportosulásokat, a rendészek minden esetben intézkedtek, megkérték a jelenlévőket, hogy tartsák be a szabályokat. A Vörösmarty téren és a Kiliánnál közterületen italoztak, itt is intézkedtek, csakúgy, mint az Újgyőri főtér környékén, ahol szintén nagyobb csoportokat kellett hazatérésre kérni. A Hejő-ligetben és a Népkertben is minden a szabályok szerint zajlott, a miskolciak többsége ugyanis fegyelmezetten és főként otthon tölti a húsvét hétfőt.

Missing médiaelem.
Fotógaléria: Végh Csaba

Önkormányzati képviselők is tettek bejelentéseket, többek között ezeket a helyszíneket is bejárják napközben a rendészek. 

Preview Image
Végh Csaba fotói

Közben a rendőrség is ellenőrzéseket végez, Miskolc forgalmasabb bejövő csomópontjainál és kirándulóhelyei előtt ellenőrzik az autósokat. A kirándulóhelyek és város parkolói le vannak zárva, ezért továbbra is a szigorúbb, járványhelyzet miatt bevezetett szabályok betartására kérnek mindenkit a szakemberek.

Korábban írtuk az intézkedésről

Mivel az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ezért szükséges, hogy még szigorúbban betartsuk és betartassuk a kijárási korlátozás szabályait – olvasható a vasárnap késő délután kiadott városházi közleményben.

Mint írják, az ünnep és a jó idő sokakat kimozdulásra és társaságba csábít, de ne felejtsük el, a járványveszély még fennáll, a koronavírus napról napra több embert fertőz és több áldozatot szed. A megelőzésnek egyetlen módja van, ha otthon maradunk.

Veres Pál arra kér minden miskolcit (hiába húsvét hétfő), hogy:

ne utazzanak vidékre a rokonokhoz
ne fogadjanak vendégeket, sem Miskolcról, sem más városokból, más településekről érkezőket
amennyiben tehetik, ne hagyják el otthonukat és ne érintkezzenek, csak az önökkel egy háztartásban élőkkel.

Az elmúlt napok tapasztalata alapján húsvét hétfőn még szigorúbb szabályozásra van szükség, ezért a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a rendőrség munkatársai:

megerősített létszámmal, fokozottan ellenőrzik a közterületeket, parkokat, kirándulóhelyeket, utcákat, tereket
a város kapuiban hétfő reggeltől fokozott rendőri jelenlét lesz, ellenőrzik a közlekedőket annak érdekében, hogy, aki teheti, tartózkodjon otthon, és ha nem feltétlenül szükséges, senki se hagyja el a várost, valamint ne is jöjjön be a városba, akinek nem muszáj.

A rendészek hétfőn hangszórós autóval járják majd a várost, így is megpróbálva felhívni a miskolciak figyelmét arra, hogy járványveszély van, kerüljék a csoportosulást, ne tartózkodjanak az utcán.

A polgármester minden miskolci fegyelmezett és következetes együttműködését köszöni.

„Vigyázzunk egymásra! Maradjanak otthon!” – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.