Ugrás a tartalomra

Tájékoztatás az anyakönyvi ügyintézés rendjéről

Létrehozva
A veszélyhelyzet kihirdetésével összefüggő Kormányrendeletekben foglaltakra figyelemmel Miskolc polgármesteri hivatalában az anyakönyvi ügyintézés során az alábbiakat kérik figyelembe venni:

Az anyakönyvi ügyek intézése céljából személyesen megjelenő ügyfeleket kizárólag abban az esetben tudják fogadni, ha előzetesen egyeztetett időpontban érkeznek a Városház tér 8. szám alatti ügyfélszolgálatra.

Időpontot foglalni a 46/512-700 –as telefonszámon lehet.

A házasulandók figyelmét külön is fel szeretné hívni arra a polgármesteri hivatal, hogy házasságkötési szándékot ugyan bármely anyakönyvvezetőnél be lehet jelenteni, ugyanakkor a veszélyhelyzetben meghozott intézkedések hatásfokát csökkenti, ha a házasságkötési szándék bejelentésére és ezzel a házasságkötésre nem a lakóhelyükön vagy ahhoz legközelebb eső településen kerül sor.

Az esküvőket a házasulandókkal korábban egyeztetett időpontokban a Városháza házasságkötő termében tartják. Kérik, hogy a szertartáson a kijárási korlátozásról szóló márciusi kormányrendelet szabályait betartva, szűk családi körben vegyenek részt.

A személyes megjelenést igénylő teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatok felvételére ugyancsak előzetesen egyeztetett időpontban kerülhet sor.

Egyéb anyakönyvi ügyekben kérik, hogy személyes megjelenés előtt tájékozódjanak a 46/512-700-as telefonszámon.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.