Ugrás a tartalomra

Kenyérsütés házilag

Létrehozva
Gondoljunk csak a friss kenyér illatára vagy arra az édeskés szagra, ami a konyha felől áradva belengi az egész lakást, házat, mikor a gőzölgő kakaós csigákat tálra rendezzük, mielőtt meghintjük porcukorral! A gyökérkenyérről, pékáruról és olcsón, könnyen elkészíthető egyéb desszertekről beszélgettünk Török Péterrel, a Drót Bisztró konyhafőnökével.
Kép
Forrás: pixabay.com

A kenyérsütést a nagyon egyszerű gyökérkenyér elkészítésével érdemes kezdeni. Ez ugyanis nem igényel nagy előkészítést és tudást. Feldobható pirított hagymával, olajbogyóval vagy aszalt paradicsommal, bármi tehető bele, amit csak kívánunk, 5 dgk-nyi bőven elég belőle. Hosszú ideig kell állni hagyni, ezért érdemes előre gondolkozni, tehát ha estére készítem, reggel kell begyúrni, ha reggelre van szükségem rá, akkor pedig este igényel több munkát. A nyári melegben majd 6-8 óra is elég lesz a sütés előtt. A forró sütőbe rakhatunk egy konzerves dobozt, tele vízzel, vagy akár jeget is, mert szüksége van párára.

Hozzávalók:

0,5 kg liszt

12 g só

élesztő: 12 g friss (kézmeleg vízben megfuttatva) vagy 3 g szárított

4 dl víz

csipetnyi cukor

Elkészítés:

Összekeverem a hozzávalókat, majd 8-10 órán át hagyom állni szobahőmérsékleten, letakarva. A megkelt tésztát erősen meglisztezett gyúródeszkán lisztes kézzel hajtogatjuk először téglalap alakúra, amikor is megszórhatjuk a kívánt „feltétekkel”. Két végét borítékszerűen behajtjuk és feltekerjük, majd az egész hengert megcsavarjuk és sütőpapírral ellátott tepsibe helyezzük. Letakarva újra pihentetjük legalább fél óráig. Kétszázhúsz Celsius-fokos sütőben fél-háromnegyed óra alatt készre sütjük.

Biztosak lehetünk abban, hogy ahol gyerek van a házban, ott pár pillanat alatt elfogy a laktató kakaós csiga. Most egy hagyományos receptet mutatunk be.

Kép
Forrás: youtube.com

Hozzávalók 4 adaghoz:

Tésztához:

0,5 kg finomliszt

2,5 dkg friss élesztő

2 evőkanál liszt (kihagyható)

1 db tojássárgája

1 db tojás

2,5 dl tej

4 ek. cukor (csapott)

7 dkg vaj

1 csipet só

Töltelékhez:

20 dkg kakaópor (cukrozott)

10 dkg vaj

Elkészítés:

Robotgéppel vagy kézzel összedagasztom a lisztet, a sót, a cukrot és az élesztőt, majd beleteszem a tojásokat, a tejet és a vajat. Addig dagasztom, míg homogén nem lesz.

Alaposan körbelisztezem, konyharuhával letakarva, szobahőmérsékleten egy óra alatt a duplájára kelesztem. Lisztezett deszkán téglalap alakúra és nagyon vékonyra nyújtom. Ezt alaposan bekenem olvasztott vajjal, majd rászórom a kakaóport. Azért, hogy feltekeréskor ne szaladjon szét a kakaó, érdemes a vele érintkező tésztát vajjal kenni a művelet közben. Következik a feldarabolás: 4-5 centisekre. Ezt hagyom még húsz percig kelni, tetejüket lazán megspriccelem tejjel, majd előmelegített sütőben (180 °C) – elég távol egymástól – húsz perc alatt készre sütöm. Tetejüket porcukorral szórom meg, ha már kihűltek.

Olcsó desszertnek számít a palacsinta, a tejbegríz, -rizs és a grízpuding. A sós és édes ételekhez is felhasználható tészta összetevői minden háztartásban fellelhetőek. Sütés előtt szórhatunk bele mazsolát vagy egyéb aszalt gyümölcsöt, az elkészült palacsintákat pedig megtölthetjük számtalanféleképpen. Igazi csokis hatást érhetünk el fél adag, házilag főzött sárgabaracklekvár és fél adag cukrozott kakaópor összekeverésével. De készíthetünk fahéjjal kevert mézet, amiből kevés is elég bele, vagy felhasználhatjuk a húsvéti csokitojásokat, amiket beletördelünk a még forró palacsintába, hogy megolvadjon benne.

Kép
Forrás: mindmegette.hu

Hozzávalók 1 adaghoz:

1 tojás

1,5 ek. liszt

tej (annyi, hogy massza legyen)

só és cukor (kevés)

olaj a sütéshez

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverem, majd vékony korongokat sütök.

Grízpuding akkor lesz a tejbegrízből, ha a kihűlt ételhez hozzákeverek főzött vaníliapudingot és tejszínhabbal lazítom. Ehhez készíthetek gyümölcsragut vagy tehetek hozzá bármilyen gyümölcslekvárt. Ha pedig szeletelni szeretném a tejbegrízt, akkor kicsivel több búzadarát teszek bele, ezt pedig akár ki is süthetem édes morzsában, így lesz belőle rántott tejbegríz.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.