Ugrás a tartalomra

Rendőr ezredessé léptették elő Lukács Ferencet

Létrehozva
Pintér Sándor belügyminiszter soron kívül előléptette rendőr ezredessé Lukács Ferenc nyugalmazott rendőr alezredest - tájékoztatta portálunkat Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kép

Az egykori rendőri vezető a Rendőri Ezred Miskolci Zászlóaljának zászlóalparancsnoka volt. Az elismerést több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő szolgálati tevékenysége, életútja megbecsüléséül a rendőrség napja alkalmából kapta.

Kép

A jutalom átadására a Készenléti Rendőrség Keletmagyarországi Határrendészeti Igazgatóság miskolci objektumában került sor hétfőn, melyet Dr. Kuczik János Zoltán rendőr dandártábornok a Készenléti Rendőrség parancsnoka, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes adott át.

Kép

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.