- A munka ünnepe azoké, akik nap mint nap teszik a dolgukat azért, hogy az ország fejlődjön. Ezen a napon felhívjuk a figyelmet arra is, hogy mennyire fontosak a munkavállalói jogok – nyilatkozta Varga László országgyűlési képviselő. - A mostani május elseje teljesen más, mint eddig bármikor volt. A koronavírus-járvány miatt elmaradt a majális, amire minden évben a Csanyikban gyűltünk össze, évtizedekig sok ezer miskolci töltötte ott ezt a napot. Mindeközben szerte Európában nagyon komoly lépéseket tettek kormányok azért, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek, jómagam ebben a kérdésben is hamarabbi és érdemi döntéseket vártam volna a kormánytól a munkavállalók érdekében. Magyarországon napi négyezer-négyezer-ötszáz munkavállaló veszítette el az állását az elmúlt hetekben. Azt gondolom, hogy komplett ágazatokban kellett volna átvállalni a munkabér jelentős részét ahhoz, hogy ebben a helyzetben ne alakuljon ki komoly szociális válság. Mind a városvezetés, mind én képviselőként mindent megteszünk annak érdekében, hogy a válság társadalmi hatásait a lehető leginkább enyhítsük. Reméljük, a fokozatos újraindulással sikerül a lehető legtöbb munkahelyet megmenteni. Nyilván első az egészség, de nagyon fontos, hogy a családok megélhetése biztosított legyen. Azonnali segítségre van szükségük azoknak, akik elvesztették a munkahelyüket. Éppen ezért javasoltuk az Országgyűlésben, hogy térjen vissza a kilenc hónapos munkanélküliségi ellátás a három hónapos helyett, és érje el a legalább százezer forintot.
A munka ünnepe, a munkahelyek megmentése - május elsején ez is aktuális
Létrehozva
Ma nincs majális, nem is lehet. Az elmúlt hetekben pedig több ezren vesztették el a munkahelyüket. Így a mostani május elseje a járvány hatásai miatt is rendhagyó, elgondolkodtató, szolidaritásra ösztönző.
Ez is érdekelhet
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.
Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.