Ugrás a tartalomra

Több mint hatezren igényelték diplomájukat

Létrehozva
Hatezer-kettőszázhuszonnégy diploma kiadását igényelték a Miskolci Egyetemtől azok, akik nem rendelkeznek nyelvvizsgával. Közülük legtöbben a Gazdaságtudományi Karon végeztek.
Kép

Mint az ismeretes, a kormány lehetővé tette a diplomájuk kézhez vételét azoknak a felsőoktatást végzett hallgatóknak, akik nem tették le az elvárt nyelvvizsgát. Ezt április 7-én jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ennek megfelelően a Miskolci Egyetem április 20-án megnyitotta kapuit az igénylések előtt.

Ezer-hatszáznyolcvannégy – ez a száma a Gazdaságtudományi Karon végzett, de nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatóknak, akik most kikérhették diplomájukat.

A Bölcsészettudományi Karon végzettek száma ezeregyszázharminckettő, a Gépészmérnöki és Informatikai Kart teljesítőké ezerhét.

Őket követik az Állam- és Jogtudományi Karra járók nyolcszázhatvannégyen, majd a Műszaki Földtudományi Kar volt hallgatói ötszázharmincheten.

A Műszaki Anyagtudományi Kar háromszázhegyvenkettő volt hallgatója kérte ki diplomáját, míg az Egészségügyi Karról háromszázkilencen, a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetből pedig százhuszonnyolcan.

Végül a korábban a Miskolci Egyetemhez tartozó sárospataki Comenius Főiskolai Karról kettőszázhuszonegyen igényelték oklevelüket.

A nyelvvizsga hiányában átvehető diploma az egyetemi és főiskolai, alap- és mesterszakos végzettségekre egyaránt érvényes. A döntés vonatkozik minden diplomára - függetlenül a végzés idejétől, egyetemtől, szaktól -, valamint a felsőoktatási szakképzési (FSZ/FOSZK) oklevelekre is. Függetlenül attól, hogy hány nyelvvizsgát írnak elő a felsőoktatási jogszabályok az adott szakra, és attól is, hogy egy vagy több nyelvvizsga hiányzik.

Az előírt nyelvvizsga-követelmények teljesítése alól mentesülő diplomákat két körben állítják ki a Miskolci Egyetemen, az oklevelek kiállítását itt lehet kérvényezni.

 

Ez is érdekelhet

Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.
Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.