A perecesi városrészben is megkezdődtek a kátyúzási munkák, tudtuk meg Bazin Leventétől, a terület önkormányzati képviselőjétől. Mint elmondta, jelenleg a Bertalan utcán dolgozik a megbízott vállalkozó, majd az Erenyő úton, Bollóalja utcán végül az Erdő soron fogják javítani az úthibákat. Nagyjából 5 kilométernyi utat érintenek a mostani munkák, és az útra előre felfestett helyeken végzik a javításokat. Folyamatosan dolgoznak, ezért az autósoknak fokozottan figyelniük kell ezen a szakaszon. A képviselő kitért arra, hogy a perecesiek láthatják, az Erenyő út milyen rossz állapotban van. Újra aszfaltozása plusz forrás nélkül nem lehetséges, ám idén alaposabban és nagyobb felületen javítják az utat.
Perecesen is kátyúznak
Létrehozva
Közel öt kilométernyi szakaszon javítják az úthibákat.
Ez is érdekelhet
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.