Ugrás a tartalomra

Kihallgatták az élettársát megszúró nőt

Létrehozva
Egy miskolci asszony vita közben késsel mellkason szúrta otthonukban élettársát, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyes testi sértés  gyanúja miatt folytat büntetőeljárást P. Sándorné 27 éves miskolci lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a nő május 9-én délután egy miskolci családi házban szóváltást követően egy késsel mellkason szúrta élettársát. A 39 éves férfit a mentőszolgálat munkatársai a kórházba vitték, aki az előzetes orvosi vélemény alapján életveszélyes sérülést szenvedett.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt a rendőrök a helyszínen elfogták, majd az előállítása után a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
 

Ez is érdekelhet

Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.