Ugrás a tartalomra

Kunhalmi: küzdeni fog az MSZP a települési önkormányzatok kifosztása ellen

Létrehozva
Ellehetetlenítheti a települési önkormányzatokat a különleges gazdasági övezetek felállításról szóló kormányzati törvényjavaslat az MSZP szerint.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Újabb törvényjavaslatokat terjesztett a parlament elé múlt éjjel a kormány, ezek közül egyik – Semjén Zsolt által jegyzett – az úgynevezett különleges gazdasági övezetek felállításról szól. Az MSZP szerint a vírus elleni küzdelem helyett, a települési önkormányzatok kifosztásán dolgozik a kormány – erről Kunhalmi Ágnes, a párt választmányi elnöke és Varga László szocialista országgyűlési képviselője beszélt szerdán Miskolcon. 

- Ez a javaslat lényegében minden olyan beruházást, amelynek értéke meghaladja az öt milliárd forintot különleges gazdasági övezetté nyilváníthatna. Innentől kezdve a kormány minden egyes, a beruházásból származó forrást einstandolna az önkormányzatoktól, és azokat átcsoportosítana a jellemzően fideszes többségű megyei önkormányzatokhoz, azokat ők költhetnék el, ők rendelkezhetnének vele – mondta a Kunhalmi Ágnes. Ez azt jelenti – folytatta – , hogy a javaslat elfogadása esetén nagyon nagy bevételtől fognak elesni az önkormányzatok, akiknek a koronavírus-járvány idején már így is nagyon nehéz a dolguk, rengeteg plusz költségük van a védekezés miatt.

Kép

A választmányi elnök kijelentette, minden eszközzel tiltakozni fognak az ellen, hogy ezt a javaslatot az országgyűlés a jelenlegi formájában szavazza meg.

A törvényjavaslat tovább nehezítheti Miskolc helyzetét is – erről már Varga László beszélt. Az országgyűlési képviselő emlékeztetett:  a kormányzati elvonások, a veszélyhelyzet okozta bevételkiesések, és a védekezés költségei miatt idén több mint 7 milliárd forinttal kevesebb összegből gazdálkodhat Miskolc. 

Kép

- Úgy látjuk, hogy ez a javaslat a kormány által a nem Fideszes vezetésű önkormányzatok ellen indított átfogó hadjárat következő állomása. Emlékezetes, a tavaly októberi választásokat követően a kormányzat ugyan szavak szintjén azt kommunikálta, hogy együttműködnek majd minden önkormányzattal, a gyakorlat azonban nem sokkal később már mást mutatott. Amit viszont az elmúlt hónapokban művel a kormány, az egészen elképesztő. Hatalmas összeget vontak el az önkormányzatoktól, ez a javaslat pedig újabb terhet jelenthet majd, ráadásul olyat, ami a veszélyhelyet után is megnehezítheti majd az életet, vélhetően elsősorban az ellenzék általvezetett városokban – tette hozzá a politikus.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.