Ugrás a tartalomra

A Baráthegyi Majorságban is tartanak még a korlátozások

Létrehozva
 A Szimbiózis Alapítvány lakói számára még mindig nem enyhíthettek a korlátozásokon. Speciális szabályok betartása mellett élik mindennapjaikat. Vannak olyan korábban bejárók, akik - azért, hogy a farmon dolgozhassanak - beköltöztek a majorságba. A bezártságot nehezen viselik, de a programok és a mindennapi teendők segítenek ennek a leküzdésben. Az alapítvány több mint 400 fogyatékkal élőt és családját segíti a nehéz napokban is.
Kép

A Baráthegyi Majorságban a karantén idején is akad munka bőven. Növényt termesztenek, állatokat gondoznak vagy kézműveskednek a bent lakók, miközben épül a családbarát panzió is. A beruházás nagy iramban zajlik, a tervek szerint szeptemberig felépül, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak majd. A fűtést a majorság területén képződő környezetbarát anyaggal fogják megoldani. A panzióban étterem, wellness részleg és egy elkülönített park is várja majd azokat a szülőket, akik fogyatékkal élő gyermeküket nevelik.

Kép

Az utóbbi időben egy elektromos kisautót is beszereztek, hogy a dolgozók könnyebben tudjanak közlekedni a majorság és a fűzfásház között. Ezen a telephelyen is látogatási tilalom van, csak a gondozók és a házban élők dolgozhatnak az udvaron.  

- Speciális szabályokat léptettünk életbe, ami nemcsak a maszkokat és a fertőtlenítést jelenti, hanem a napirendeket is teljes mértékben át kellett alakítani. Azoknak a fiataloknak, akiknek a mindennajai egy megszokott rendszerben zajlottak, új aktivitást kell biztosítani, hogy ne pörögjenek be, ne jelentkezzenek agresszív vagy autoagresszív viselkedési formák - mondta Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke. A gondozottak a bezártságot nehezen viselik, de a programok és a majorságban végzett munka segít ennek a leküzdésben.

Kép

A januári kutyatámadás óta most már mindkét alpakka jobban van, de felügyeletre még mindig szükségük van. Szerencséjük, hogy gondozójuk a veszélyhelyzetben sem hagyta magukra őket.

- Két hónapja a családommal együtt beköltöztünk ide a majorságba. A vírushelyzet azt kívánta meg, hogy az állatok állandó felügyelet alatt legyenek, illetve az alpakkák még mindig ápolásra szorulnak a januári kutyatámadások után. A kecskéknél pedig ellési időszak van, és ilyenkor az anyák van amikor segítségre szorulnak - fogalmazott Házi Julcsi, a  Szimbiózis Alapítvány állatgondozója. 
 

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.