Ugrás a tartalomra

Platánokkal pótolják a kivágott nyárfákat

Létrehozva
Hat, veszélyessé vált nyárfát vágtak ki szerdán a Testvérvárosok útján.

Hogy védjék az ingatlanokat, a parkoló autókat, valamint a padokat és az épített környezetet, nyárfákat vágtak ki a tapolcai elágazásnál. A lakosság biztonságérzetét is növeli az intézkedés, de egészségügyi és közlekedésbiztonsági érvek is szóltak a fakivágás mellett – nyilatkozta a minap.hu-nak Kálnayné Vécsi Zsuzsanna, a Miskolci Városgazda Kft. kommunikációs munkatársa.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Megnyugtatott mindenkit egyúttal: a kivágott fákat – amiket a társaság Nádasréti telephelyére szállítottak – platánokkal és szivarfákkal már pótolták is.

– A fákat a hideg idő beköszöntével, a szociális tűzifaprogram keretében kiosztjuk majd a rászorulók között a polgármesteri hivatal rendelkezése alapján – tette hozzá.

A tervek szerint a Vasgyári temetőben, a Melinda, a Király és a Bocskai István utcán folytatódik a fasorgondozás.

Kép

A szélsőséges időjárási körülmények miatti viharkárok megelőzése céljából a balesetveszélyes fák kivágását, illetve gallyazását még április végén kezdte meg a Városgazda Miskolc közigazgatási területén, alvállalkozó bevonásával.

Kivágják, illetve legallyazzák a társaság Temetőgondnokságának köztemetőiben és sírkertjeiben – Vasgyári, Perecesi, Csorba telepi Katonakert – a balesetveszélyt jelentő, fagyönggyel fertőzött, kiszáradt vagy korhadt fákat is. De erre a sorsra jutnak azok a fák is, amelyek rongálhatják a közelükben levő sírhelyeket, vagy akadályozzák ezek biztonságos megközelítését.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.