Ugrás a tartalomra

Határtalan fejlődés - Polgármesterek üléseztek Nyíregyházán

Létrehozva
A „Creative Region – Határtalan fejlődés” című program keretében május 20-án négy megyei jogú város polgármestere tartott munkacsoport ülést Nyíregyházán, a Városháza dísztermében.
Kép
Fotók: Szarka Lajos

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, mint házigazda köszöntötte Dr. Papp Lászlót Debrecen, Veres Pált Miskolc, Szalay Ferencet, Szolnok polgármesterét, valamint Strommer Dávidot és Kun Klárát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársait.

Kép

A „Creative Region – Határtalan fejlődés” program célja Északkelet-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) és a határon túli területek egységes gazdasági övezetté fejlesztése. A találkozó keretében kinyilvánították, hogy ez a régió közös erővel kívánja a pandémiás helyzetben hátrányba került ágazatok, valamint a kkv-ék újraindítását támogatni, a javaslatcsomagok már készülnek.

Kép

Mindemellett kidolgozzák egy hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiai együttműködés kereteit, egymást erősítve, és elsősorban a helyben lévő erőforrásokra alapozva. A polgármesterek egyetértettek abban, hogy együttműködve a régióban, a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban tudják felhasználni úgy, hogy annak pozitív hatásai a megyék kisebb településeit és a határon túli területeket is jótékonyan érinthetik.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.