Ugrás a tartalomra

Újranyit Miskolc ügyfélszolgálatainak többsége

Létrehozva
A veszélyhelyzet előtti nyitva tartással, de bizonyos védelmi intézkedések betartásával kezdik meg működésüket június 2-ától a miskolci polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatai, a kihelyezett  irodák viszont egyelőre még zárva maradnak – közölte a városháza sajtóosztálya.
Kép

A közlemény azt írja, jövő héttől hétfőn, kedden és csütörtökön reggel nyolctól délután négyig, szerdán reggel nyolctól délután fél hatig, pénteken pedig reggel nyolctól délig, vagyis a korábban megszokott rendben fogadja az ügyfeleket a Városház tér 8. szám alatt található központi ügyfélszolgálat.

Ismét várja az ügyfeleket a Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztályának ügyfélszolgálata is a Petőfi utca 39. szám alatt hétfőn és csütörtökön reggel nyolctól délután négyig, szerdán reggel nyolctól délután fél hatig, valamint pénteken reggel nyolctól délig.

Az ügyfélszolgálatokon az ügyfelek biztonsága érdekében továbbra is érvényben marad néhány védelmi intézkedés és előírás.

- Az ügyfélfogadásra szolgáló helyiségekben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélpult működik, illetve kizárólag az az ügyfél, akinek az ügyeit éppen intézik.

- Az ügyféltérben és az előtérben várakozók kötelesek a 1,5 méteres védőtávolságot tartani egymástól.
- Az ügyfelek részére kötelező az épületbe történő belépéskor a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselése, valamint a kihelyezett kézfertőtlenítő használata.

- Az ügyintézők esetében szintén kötelező ügyfélfogadáskor a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése.

- Az ügyfeleknek továbbra is azt javasolják, hogy az ügyintézéshez elsősorban az elektronikus elérési módokat válasszák, és az ügyfélszolgálatokat kizárólag abban az esetben keressék fel, ha az ügy jellege, típusa miatt az csak személyesen intézhető. Ahol ez megoldható, ott előzetes bejelentkezést követően kerül sor az ügyfelek fogadására.
 

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.