Ugrás a tartalomra

Megnézték, hogy működik a Mirehu

Létrehozva
Az üzemlátogatáson résztvevők azt tekinthették meg, mit történik a háztatásunkból kidobott hulladékkal, illetve a feleslegesség vált tárgyainkkal.
Kép
Fotó: Mocsári László

Mi történik a kukába kidobott szeméttel? Hogyan zajlik a szelektív hulladékgyűjtés? Hogy működik a válogatómű?  - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ azok, akik részt vettek a Mirehu Nonprofit kft. üzemlátogatásán csütörtök délután. 

Az esemény elején Ladányi Roland, a cég ügyvezetője szólt Miskolc város hulladékgazdálkodásának múltjáról és jelenéről.  A cégvezető érdeklődésünkre elmondta, hasonló szemléletformáló programokat rendszeresen szerveznek, melyen sok esetben általános és középiskolás csoportok vesznek részt.

Kép

- Nagyon fontos számunkra, hogy az emberek lássák a szemét útját, megismerjék a hulladékfeldolgozás lényegét, a jelentkező problémákat és a szelektív gyűjtés működését, fontosságát. A gyerekeknek nyilván a sok kukásautó a kedvenc, de a telephely látogatás alatt óhatatlanul is sok olyan ismeretre tesznek szert, melyek tudatában talán környezettudatosabb felnőttek válnak belőlük – mondta.

A mostani programot – érthető okokból – nem iskolai csoportok számára hívták életre, az LMP megyei szervezetének rendezésében megvalósult látogatáson azonban így is sokan vettek részt. Egyikük volt Vasas Ida, aki érdeklődésünkre elmondta, ő legfőképpen a szelektív hulladékgyűjtés működésére volt kíváncsi.

-Van egy városi legenda, mely szerint ezeket a hulladékokat egyszerűen összeborítják, arról szerettem volna meggyőződni, hogy ez nem így van. Számomra nagyon fontos a szelektív hulladékgyűjtés, sokkal régebben válogatom ezeknek az elveknek megfelelően a szemetet, mint ahogy hazánkban ez a rendszer beindult volna – mondta.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.
Képgaléria
Ballagás a  Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban
Elballagtak a vén diákok Miskolc középiskoláiban
MiskolcOktatásKultúraBulvár
„Gaudeamus igitur…” Több mint húsz miskolci középiskolában csendültek fel a jól ismert dallamok csütörtök délután, amikor elballagtak a végzős diákok, hogy belépjenek abba a bizonyos nagybetűs életbe.
Több mint tizenháromezer pályázat közül a legjobb tizenötben a MiReHu
Miskolc
Kiemelkedő nemzetközi elismerés érte a MiReHu Nonprofit Kft.-t: a társaság „WEEE’ll Be Back” elnevezésű programja bekerült a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét díjának döntősei közé.