Ugrás a tartalomra

Hősökre is emlékezett Miskolc

Létrehozva
A magyar hősök emlékünnepén, május utolsó vasárnapján azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezünk, akik az életüket áldozták Magyarországért. Városszerte voltak koszorúzások.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A Népkerti Országzászlónál Varga Andrea Klára alpolgármester elhelyezte a kegyelet virágait Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében. A Velünk a Város képviseletében Mokrai Mihály és Fodor Zoltán koszorúzott, a Fidesz-KDNP nevében Szécsényi Marianna, Visovszki Ferenc és Soós Attila rótták le tiszteletüket. A Himnuszt és a Szózatot a Miskolci Szimfonikus Zenekar fúvósai adták elő.

A megemlékezés a Hősök temetőjében folytatódott, ahol több emlékművet is felkerestek az ünneplők: az I. és a II. világháborús hősökét, a 65-ös gyalogezredét, az 56-os emlékművet, az I. világháború áldozatainak emléktábláját, a hadifoglyok kopjafáját és a cserkészek által a hősök tiszteletére állított kopjafát.

Itt Varga Andrea Klára alpolgármester és Ignácz Dávid, a város jegyzője tisztelgett főhajtással a város pártjainak képviselői mellett a hősök előtt, valamint a cserkészek is emlékeztek.

A magyar hősök napjáról először 1924-ben született törvény, amely arról rendelkezett: minden község és város állítson emlékművet, és évente május utolsó vasárnapján tisztelettel emlékezzen meg és hajtson fejet az első világháború hősi halottai előtt.

1990-től egyre több helyen újjáéledt az ünnep, és 2000-ben az Országgyűlés immár nemcsak az első, hanem a második világháború, sőt az elmúlt ezer év valamennyi magyar katonahőse, hősi halottja emlékének szentelte május utolsó vasárnapját.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.