Ugrás a tartalomra

Lassan újranyitnak a miskolci mozik

Létrehozva
A Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermei már most csütörtöktől várják a nézőket, a plázában található mozi nyitására viszont a hírek szerint még egy kicsit várni kell.
Kép
Fotó: MiNap-archív

A veszélyhelyzet megszűnésével egyidejűleg sok egyéb mellett engedélyezték azt is, hogy a mozik újranyissanak. A lehetőséggel sok település filmszínháza élt: egy-két helyen, például Debrecenben, Székesfehérvárott, vagy Szegeden, már hétfőtől forog a film tovább, a legtöbb art mozi viszont július 25-én, csütörtökön, a műsorváltás napján tárja ki a kapuit. Ilyenek például a fővárosi vagy szombathelyi art mozik, de a Miskolci Uránia és Béke termeket üzemeltető Cinemis Nonpofit Kft. is ettől a naptól fogadja ismét a filmek szerelmeseit.
 
Pótolják, ami elmaradt

– Az első hetekben a márciusban kényszerűen elmaradt előadások filmjeit tűzzük újra műsorra, és bepótoljuk az elmaradt Miskolc Filmklubot is. A sorozat utolsó, eredetileg április elejére kitűzött ingyenes vetítéseit július 4-én és 5-én láthatják majd az érdeklődők. A filmklubot egyébként a Béke teremből áttettük a nagyobb Urániába, mert abban bízunk, hogy a közel három hónapos szünet után az emberek a korábbiaknál is jobban ki vannak éhezve a filmekre – mondta Bíró Tibor ügyvezető.

A következő hónapokban aztán változatos filmösszeállításokkal, tematikus sorozatokkal és új művészfilmekkel várják vissza a nézőket. Terveznek tematikus filmheteket – ilyen lesz például az európai vígjátékokat felvonultató sorozat –, sőt egy igazán különleges programot is szerveznének, melynek keretén belül bárki betekinthet a mozi kulisszái mögé, azaz megtekintheti, hol és hogyan dolgozik például a mozigépész.

Várták a nyitást

Bíró Tibor elmondta, a miskolci art mozik munkatársai már nagyon várták, hogy véget érjen a szünet, azonban nem tétlenkedtek a kényszerű leállás ideje alatt sem.

– Ennek megfelelően az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kulturális Alap teljeskörű támogatásával lecseréltük a Béke Art Moziterem effekt hangszóróit, így most már megújult hangtechnikával élvezhetik majd a nézők az előadásokat – hangsúlyozta.

Emellett pótoltak egy régi hiányosságot is: a jegypénztárban bevezették a bankkártyás fizetési lehetőséget. Az Uránia és Béke Art Mozi jegypénztár minden nap 15 és 20 óra között tart majd nyitva. További részletek a cinemis.hu oldalon.

Majd a multiplex is

A nagy mozihálózatok viszont még néhány hetet várnak a nyitással. Az ok prózai: művészfilmek sokkal több országban készülnek, ezáltal nyilván sokkal több áll belőlük rendelkezésre. Így ezekkel az art mozik már ki tudnak nyitni, a hollywoodi szuperprodukciók viszont – logikusan – még itt is elmaradnak. Bíró Tibor azt mondta, még jó néhány hónapba beletelik, hogy a mozik kínálata, az érdeklődés és a nézőszám is közelítsen a járvány kirobbanása előtti állapothoz.

Filmes szaklapok szerint Miskolcon, a plázában is mozit üzemeltető Cinema City amerikai és brit egységei július 10-i nyitással terveznek, Csehországban és Szlovákiában június 26-án, Izraelben pedig július 9-én készülnek újraindulni, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon pedig a július 3-i hét a valószínű. 

A miskolci multiplex mozi újranyitásával kapcsolatosan természetesen megkerestük Buda Andreát, a Cinema City marketing- és PR-igazgatóját is, aki megerősítette, július 2-án nyitnak. A részleteket ebben a cikkben találják.

 

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.