Ugrás a tartalomra

MVK: továbbra is kötelező a maszk vagy kendő viselése a járműveken

Létrehozva
Továbbra is kötelező a száj és orr eltakarása a közösségi közlekedésben - írja közlemlényében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

- Ne feledjék! A biztonságos utazás szabályai változatlanok: továbbra is csak maszkban vagy kendővel, illetve sállal az orrot és a szájat eltakarva lehet felszállni a közösségi közlekedési járatokra 285/2020 (VI.17). kormányrendelet értelmében - emlékeztet a közlekedési cég

Azt írják, a mindnyájunk védelmét szolgáló intézkedés betartására a megállóhelyi LED kijelzőkön, a járműveken pedig hangbemondás és a kihelyezett tájékoztató anyagok figyelmeztetik az utasokat. "A kötelező maszkviselésről az MVK jegyellenőrei is tájékoztatást adnak, illetve ellenőrzik is a betartását. Az előírás betartásának ellenőrzése elsősorban a védelmet és a megelőzést célozza, ugyanakkor az MVK üzletszabályzata lehetővé teszi, hogy a járművezetők és jegyellenőrök kizárják az utazásból azt, akik magatartásukkal utastársaik egészségét veszélyeztetik" - teszik hozzá

A kötelező maszk-, sál- vagy kendőviselés szabályának betartásában az MVK az utazóközönség segítségét, együttműködését kéri, hiszen egészségünk megőrzése mindannyiunk érdeke.
 

Ez is érdekelhet

Műteremlakás bérelhető Miskolcon
MiskolcKultúra
Nyilvános pályázatot írt ki a Szinyei Merse Pál utca 11. szám alatt található 4. emeleti műteremlakás határozott időre szóló bérlésére a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum.
Keleten hódarazápor is lehet
Miskolc
Erős széllökésekre is számítani kell.
Óvatosan a Szelesen, ott is javítják az utat
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.