Ugrás a tartalomra

Kutyatámadás történt a Vasgyári piacnál

Létrehozva
Egy idős asszonyt három nyakörves kutya támadott meg hétfő hajnalban, közülük egy meg is harapta. A helyszínre siető rendészek nem találták meg az ebeket. Térfigyelő kamera nem rögzítette az esetet.
Kép
Képünk csak illusztráció

Lengyel Roland, a Miskolci Önkormányzati Rendészet Operatív Irányítási Osztályának vezetője elmondta, a számozott utcák mellett található Alfiba menekült be az az idős asszony, akit három kutya támadott meg hétfőn hajnalban. – A hatóságokat a biztonsági őr értesítette. A mentők ellátták a sérültet, az ügyben a rendőrség jár el. A kutyák keresésére indultak kollégáim, de nem jártak sikerrel. Ha megtalálták volna, a bennük lévő chip segítségével beazonosíthattuk volna az ebek gazdáját, gazdáit is, akik felelősségre vonhatók – mondta.  

– A Miskolci Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya szabálysértés keretein belül vizsgálja az eset körülményeit – mondta Varga Rudolf sajtószóvivő. – Ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás veszélyeztetés kutyával szabálysértés miatt. A sértett nem tett feljelentést, de szerdán hallgatják meg tanúként. A kutyák gazdája 5.000-150.000 Ft-os pénzbírságra számíthat – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.