Ugrás a tartalomra

A nagy miskolci árvíz áldozataira emlékeztek

Létrehozva
A Szent Anna téri emlékműnél a megyei levéltár történésze beszélt a 142 évvel ezelőtt történtekről.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A 1878-as árvíz 142. évfordulójára emlékezett Miskolc önkormányzata hétfőn. 1878. augusztus 30-án az egész országot érintő esőzés elérte Észak-Magyarországot. Az esőzés mértéke felduzzasztotta Szinva és a Pece patakokat, és azok 1878. augusztus 31-én medrükből kilépve elpusztították Miskolc belvárosának nagy részét. A természeti katasztrófa 277 miskolci életét követelte. 

A nagy miskolci árvíz áldozatainak emlékére 1928-ban állítottak emlékművet Szent Anna téren, azóta augusztus végéhez közeledve évről-évre itt rója le kegyeletét Miskolc közönsége. Bodovics Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár történésze a hétfői megemlékezésen úgy fogalmazott, 142 évvel ezelőtt egyetlen pillanat alatt több ezer miskolci létbiztonsága kérdőjeleződött meg.

Megingott biztonságérzet

- Biztonság. Azt hiszem ez az a szó, ami kifejezi, hogy miért kötődünk egy helyhez. Van otthonunk, van munkánk, van mit ennünk, és ha baj van, van kihez fordulni. Az otthon az a hely, ahol biztonságban érezzük magunkat. Az árvíz ezt a biztonságérzetet ingatta meg, megannyi emberben. 1878 őszén jól tudta a miskolci városvezetés, hogy a hatalmas pusztítás után a helyreállítás gyorsaságának és sikerességének tétje nem csupán a város gazdaságának és mindennapi működésének újraindítása, hanem a biztonság megteremtése – jelentette ki.

Ennek érdekében nem a korábbi évek „tessék-lássék megoldásaihoz folyamodtak, hanem radikális, nagyszabású átalakításokra kötelezte el magát az akkori városvezetés. A jövő Miskolcába fektettek bele.” 

- Szeretünk erre az árvízre természeti katasztrófaként gondolni, ami egy rendkívüli vihar eredményeként rombolta le városunkat. A valóság azonban nem ilyen egyszerű, hiszen ez a tragikus esemény hosszú évek, évtizedek kialakult szerencsétlen körülményei együttállásának volt köszönhető, melyekben sokkal meghatározóbb volt az emberi, mint a természeti tényező – mondta Bodovics Éva.

Cselekvési terv készült

Száznegyvenkét év tükrében már tudható: a hatalmas veszteségek mellett az árvíznek végül számos pozitív következménye lett Miskolcra nézve: rendezték a várost átszelő patakok medrét, és ez a folyamat összekapcsolódott a meder mellé és fölé épített veszélyesnek ítélt épületek (hidak, vízimalmok, mészárszékek) eltávolításával; az árvízvédelmi intézkedésekkel párhuzamosan a közegészségügyi viszonyokon is javítottak, nekiláttak Miskolc ivóvíz és szennyvízhálózatának megtervezéséhez és kiépítéséhez. Végül annak érdekében, hogy hasonló tragédiára soha ne kerülhessenek sor, árvízi forgatókönyv, cselekvési terv is készült, mely pontosan szabályozta a hatóságok, a katonaság és a lakosság feladatait vészhelyzet esetén. 

Preview Image
Képgaléria: Végh Csaba

A megemlékezés végén Miskolc önkormányzata nevében Veres Pál polgármester, valamint pártok, civil szervezetek, egyesületek képviselői helyeztek el koszorúkat az emlékműnél.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.