Ugrás a tartalomra

Felújítják az Ómassai út egy szakaszát

Létrehozva
Az útszakasz még 2018-ban, egy villámárvíz miatt sérült meg.
Kép
Fotó: Mocsári László

Megújul az Ómassai út egy szakasza. Az útszakasz, még két évvel ezelőtt, az akkori csapadékos időjárás miatt rongálódott meg. 

Emlékezetes: 2018-ban egy júniusi éjszaka a környéken mintegy 170 milliméter csapadék hullott le, ami több mint negyede az ottani éves csapadékmennyiségnek. A kialakult villámárvíz miatt a burkolat, valamint a járda is megrepedezett, illetve megsüllyedt, ezért a miskolci önkormányzat egy 260 méteres szakasz rendbetételére pályázott.

Kép

A polgármesteri hivatal városüzemeltetési és műszaki osztályának vezetője elmondta, a felújítás megkezdődött és várhatóan három hónapig tart, ezalatt forgalomkorlátozásra nem kell számítani.

- Az önkormányzat a pályázatot a belügyminisztérium a vis maior pályázati rendszerébe bejelentette, kedvező elbírálásban részesült, és több mint 50 millió forintot kapott az önkormányzat, jelenleg a kivitelezés folyamatban van – Durda Péter.

Kép

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.