Ugrás a tartalomra

Jubileumi bányásznap lesz Perecesen

Létrehozva
A városrész bányászhagyományai előtt tisztelegve idén hetvenedik alkalommal rendeznek megemlékezést szombaton.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Szeptember 5-én, tehát most szombaton rendezik meg a 70. jubileumi Bányásznapi megemlékezést és koszorúzást Perecesen. A program délután háromkor a városrész temetőjében, a kopjafánál kezdődik, ahol Fejes Lilla lelkipásztor mond igei köszöntőt.

Ezután délután négy órától a Kis Bányász szobornál lesz koszorúzás, ahol Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője és Kovács Lóránt aranydiplomás bányamérnök mond majd beszédet. 

Bazin Levente önkormányzati képviselő elmondta, a koronavírus világjárvány miatt idén változik a perecesi bányásznap programja. A rendezvényen közreműködik a Perecesi Bányász Fúvószenekar.

- A hagyományok ápolása természetesen nagyon fontos, ezért is tartjuk meg a koszorúzást, a megemlékezést, nagyobb műsorral viszont idén nem készültünk. Ezzel kapcsolatban még a nyár közepén egyeztettünk Pereces szervezeteivel, és a regisztrált megbetegedések számának emelkedését látva úgy gondolom, hogy felelős döntés született – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.