Ugrás a tartalomra

Református Szalon az eszmecseréért

Létrehozva
Nagyon fontos, hogy kötetlenül is beszélgessenek egymással csoportok, így a reformátusok, akiknek szalont alakítottak ki a megyeháza dísztermében péntek délben. Az esemény szervezője a Református Szalon Egyesület.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő volt a háziasszonya a rendezvénynek, amit a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye lelkészértekezlete utánra szerveztek meg. – Már tavasszal meg akartuk tartani az eseményt. Úgy gondoljuk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó döntéseket hozzunk, jót cselekedjünk mindenkivel. Sajnos azonban rengeteg gyűlölettel találkozunk. Ennek ellenére buzdítunk mindenkit arra, hogy próbáljunk ezen felülemelkedni, és folytassuk megkezdett utunkat. A szalon azért jött létre, hogy egymással összefogva harcoljunk. Bízom benne, hogy ez az alkalom is gyümölcsöző lesz, mint a korábbi – mondta a politikus.

Kép

Pásztor Dániel köszöntőjében elmondta, ritkán van lehetőség kötetlen beszélgetésre a jelenlévők között. – Az a szolgálatunk, hogy mindenki a maga helyén áldja és dicsőítse az urat. Használjuk ki ezt a mostani alkalmat, hogy együtt tudjunk gondolkozni! – mondta a püspökhelyettes.

Kép

A rendezvényen nemcsak református lelkipásztorok és gondnokok vettek részt, hanem többek között iskolaigazgatók, politikusok és vállalkozók is.

Ez is érdekelhet

Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.