Ugrás a tartalomra

Titkos kamera, "szekus módszerek"

Létrehozva
Bartha György és Szopkó Tibor pénteken sajtótájékoztatón jelentette ki: nem irigylik Demeter Ervint, ha karrierje végén úgy érzi, hogy az egykori román kommunista titkosszolgálat módszereinek áldozata lett.
Kép
Fotó: Parai Roland

Finoman szólva sem mindennapi hangfelvétel jelent meg csütörtökön az egyik helyi hírportálon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal napokban leköszönt vezetőjének egyik utolsó nyilvános megjelenéséről.

Demeter Ervin augusztus 20-a alkalmából mondott beszédet a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol – a hagyományoknak megfelelően – átadták a „Kormánymegbízotti Dicséretet” és az „Év Kormánytisztviselője” díjakat is. A beszédben a politikus egy álmáról beszélt, amelyben a román Securitate (az egykori román kommunista diktatúra titkosszolgálata) szeretné eltávolítani őt beosztásából, és a helyére saját emberét ültetnék.

Az elhangzottakkal kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót pénteken a Velünk a Város frakció két önkormányzati képviselője: Bartha György és Szopkó Tibor. A politikusok kijelentették: a teljes frakció megdöbbenve hallgatta a korábbi kormánymegbízott szavait.

Kép
Szopkó Tibor

– Demeter Ervin szekusokat emleget. Erős szó: a jelzőkkel együtt talán még túl erős is, különösen egy nyilvános rendezvényen. A korábbi kormánymegbízott ugyanis olyan szekusokat emleget, akik mindenét elveszik – minden bizonnyal saját párttársaira, a helyi Fideszre, bizonyos érdekköreire utalva. Nem tudom, milyen emberi és szakmai viszonyok uralkodhatnak a helyi Fideszben, de nem irigyeljük Demeter Ervint, ha karrierje végén úgy érzi, ilyen módszerek áldozata lett – jelentette ki Szopkó Tibor.

Ezekre a bizonyos módszerekre Bartha György egy konkrét példát is hozott: mégpedig a városháza közgyűlési termében felfedezett, a közvetítőrendszer részét nem képező kameráét és mikrofonokét.

Kép
Bartha György

– A hazugságot a tévedéstől az különbözteti meg, hogy aki az előbbit kimondja, az pontosan tudja, hogy az állítása nem igaz. Így volt ezzel a Fidesz-KDNP képviselője is, aki a sötét időket idéző, titkos felvételkészítésre alkalmas eszközökről azt mondta: azok csak az ülések jegyzőkönyveinek készítőit segítették. Pontosan tudta, hogy hazudik. A jegyzőkönyvek készítői ugyanis nem tudtak a fideszes városvezetés utasítására felszerelt kameráról, így azok értelemszerűen a munkájukat sem segíthették – tette hozzá.

A képviselők úgy fogalmaztak: mindez a helyi Fidesz szégyene. „A képviselőket tudtukon kívül lehallgatni, hangfelvételeket készíteni róluk szekus tempó. Ugyanilyen szekus tempó állítani valamit, amiről pontosan tudni, hogy nem igaz! Szégyenteljes, méltatlan. Talán pont erre gondolt Demeter Ervin? Talán arra, hogy távoznia kellett a Kormányhivatal éléről, hogy Alakszai Zoltánnak legyen jól fizető munkahelye? Nem tudni. De még ha a szavai túl erősek is, sajnos van bennük igazság” – zárták.

Ez is érdekelhet

Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.