Ugrás a tartalomra

Közel háromszáz tesztet végeztek, a színházat fertőtlenítik

Létrehozva
Pozitív eredményt hozott a koronavírusteszt a Miskolci Nemzeti Színház egyik művészénél. Az intézmény munkatársait, színészeit, közel háromszáz embert teszteltek, a helyiségeket pedig fertőtlenítik. Péntek délutánra eldőlt: október 5-éig minden előadást elhalasztanak.

A színház Facebook-oldalán azt írták: „kockázattal, és elengedhetetlenül fontos tapasztalattal járó felelős döntést kellett hoznunk”.

Szerdán a színház minden munkatársán elvégeztették az akkreditált PCR-tesztet, melynek eredménye több munkatársnál pozitív lett. Emiatt október 5-éig a színház minden előadását el kell halasztaniuk.

„Köszönjük az aggódó és biztató szavakat, mi is igyekszünk bátorítással szolgálni, de talán elárulhatjuk: most nehéz. A járvány megfoszt minket legfőbb eszközünktől, a színház lényegétől, a közösségi együttléttől, az Önökkel való találkozástól. Ugyanakkor tudnunk kell, ez is egy találkozás. Közösen éljük át a hiányt. Az hiányzik ugyanis, ami fontos. Tudni ezt, megrázó és felemelő tanulság. Olyan hátszél, amihez már csak a vitorlát kell felvonni.”

Addig is a színház – együttműködve az illetékes hatóságokkal, a kulturális államtitkársággal és Miskolccal mint fenntartóval – a jelenleg érvényes járványügyi protokoll szerint jár el. A közel 200 éves színház belső tereinek szakszerű fertőtlenítése már zajlik. Az elmaradó előadásokra megváltott jegyek szeptember 28-tól visszaválthatók a színház jegypénztárában vagy átcserélhetők egy későbbi előadásra.

Ez is érdekelhet

Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Dohány András Független választás 2026 Fotó: Mocsári László
Dohány András a jobb sorsra érdemes városról, új ipari parkról
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohány András, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Corvin baleset
Hatalmas csattanás Miskolc belvárosában: mentők a helyszínen
MiskolcBaleset
A tűzoltók a Corvin utcában áramtalanították a járműveket szerda délután.
A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.