Ugrás a tartalomra

Új csontozó tanműhelyt alakítottak ki a Debreczeni Márton Szakképző Iskolában

Létrehozva
A fejlesztés a hentes szakon tanuló diákoknak nyújt segítséget, hiszen korábban külső helyszíneken, például cégeknél kellett gyakorolniuk. A műhely elindulásához már csak egy speciális üzemi légkondicionáló berendezést kell beszerelni. Ehhez az intézmény 5 millió forint támogatást kapott az Agrárminisztériumtól. Ezen kívül hazai és európai uniós forrásból felújították a vizes blokkokat, a tornatermi öltözőket, a tanári szobákat és új eszközöket is beszereztek.
Kép

A Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolának egy korábbi átlagos tantermét teljesen átalakították. Most minden megtalálható itt, amire egy csontozó műhelyben szükség lehet. A szakmai gyakorlat viszont csak akkor indulhat el, ha a hatósági engedélyek is megérkeznek. Ehhez egy feltételt még teljesítenie kell az intézménynek: üzemi légkondicionáló berendezést kell telepíteni.

Kép

– Ez nem olyan, mint az otthoni légkondicionálás – mondta Riedlinger Zsolt, igazgató. – Itt a jogszabály által meghatározottan kell eleget tenni. Többek között annak, hogy a különböző helyiségekben milyen hőmérsékletet kell biztosítani. Tehát egy nagyon komoly ipari berendezésről van szó.

Kép

Az igazgató elmondta, abban bízik, hogy a csontozó műhelyben az utolsó simításokat még idén el tudják végezni. Ehhez az Agrárminisztérium is segítséget nyújtott. A tanműhely kialakítását korábban hárommillió forinttal, most pedig a légkondicionáló berendezés beszerzését ötmillió forinttal támogatta.

Kép

Nagy István agrárminiszter szerint ennek köszönhetően a tanműhely működése elől minden akadály elhárul. – Reményeink szerint ez tovább emeli a képzés színvonalát. Ma az a legfontosabb feladatunk, hogy újra vonzóvá tegyük az agrárszakmákat és megerősítsük a képzési hálózatot.

Kép

A középiskolában a csontozó tanműhely kialakításán túl hazai és európai uniós forrásból felújították a vizes blokkokat, tornatermi öltözőket, korszerűsítették a tantermeket és új eszközöket is beszereztek. A fejlesztésre nagy szükség volt, hiszen az épület 1949-ben épült. Azóta pedig csak apróbb felújításokat végeztek.

Ez is érdekelhet

Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Dohány András Független választás 2026 Fotó: Mocsári László
Dohány András a jobb sorsra érdemes városról, új ipari parkról
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohány András, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Corvin baleset
Hatalmas csattanás Miskolc belvárosában: mentők a helyszínen
MiskolcBaleset
A tűzoltók a Corvin utcában áramtalanították a járműveket szerda délután.
A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.