Ugrás a tartalomra

Átvehették az első komposztkereteket

Létrehozva
Idén hatszáz, a következő hat évben pedig további ezernyolcszáz komposztkeretet oszt ki ingyenesen a miskolci önkormányzat. Az elsőt egy tűzoltó vehette át Varga Andrea alpolgármestertől szerdán.

Több mint 30 éve komposztál Ujvári Béla, aki az alapokat még a szüleitől leste el. A miskolci tűzoltó volt az elsők egyike, akik új komposztkerettel gazdagodtak. Érdeklődésünkre elmondta, fontos és támogatandó az önkormányzat arra irányuló figyelemfelhívása, hogy a lakosság ne égesse el, hanem komposztálja a kerti és konyhai hulladékot.

Kép
Ujvári Béla az elsők között vehette át az új komposztkeretet Varga Andrea alpolgármestertől. Fotó: Mocsári László

– Problémát jelent Miskolcon is az avar és a kerti hulladék elégetése. Nagy segítség tehát a kollégáknak is, hogy amit eddig inkább meggyújtottak a miskolciak, azt a jövőben komposztálni tudják – emelte ki.

Ehhez nyújt segítséget a HungAIRy LIFE integrált projekt segítségével induló komposztálási programja. Ennek keretében összesen 2400 fakeretet kapnak ingyen a helyiek. A miskolci önkormányzatnál komplexen gondolkodnak arról, hogyan lehetne egészségesebb, tisztább, s így élhetőbb környezetet biztosítani. Varga Andrea alpolgármestertől megtudtuk: a Miskolci Egyetemen már fejlesztik a levegő tisztaságát mérő berendezéseket, hamarosan akár már ki is helyezhetik ezeket a város különböző pontjain. A múlt heti közgyűlésen egyhangúlag elfogadták a városatyák a klímavédelemmel kapcsolatos előterjesztést, ami szintén kitér a levegő minőségének javításához szükséges intézkedésekre.

Kép

Továbbá: az országos szabályozásnak elébe menve – példamutató módon – Miskolcon már idén ősztől tilos az avarégetés, ami hozzájárul majd a szmoghelyzet javulásához és egy élhetőbb, Zöld Miskolc kialakításához. – Hogy alternatívát tudjunk nyújtani, ezért indítottuk el a komposztkeretek osztását. Akik szeretnének ilyet, azok folyamatosan regisztrálhatnak a hungairy@miskolc.hu e-mail címen.

Kép

A komposztálás alapjairól úgynevezett ökomenedzserek tájékoztatják a lakosságot, és tájékoztatókat is tartanak – legutóbb épp a közgyűlési teremben volt ilyen program. Több tucatnyian kaphattak információkat arról, mit és hogyan érdemes komposztálni, ez milyen előnyökkel jár, és hogy a zödhulladék is lehet érték.

Ez is érdekelhet

Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Dohány András Független választás 2026 Fotó: Mocsári László
Dohány András a jobb sorsra érdemes városról, új ipari parkról
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohány András, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Corvin baleset
Hatalmas csattanás Miskolc belvárosában: mentők a helyszínen
MiskolcBaleset
A tűzoltók a Corvin utcában áramtalanították a járműveket szerda délután.
A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.