Ugrás a tartalomra

Egy hónapja nem találják a Miskolcon eltűnt nőt 

Létrehozva
Továbbra is keresik azt a százhalombattai tanárnőt, aki egy hónapja tűnt el Miskolcon. Családja most egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. A helyzetet nehezíti, hogy az asszony Alzheimer-kórban szenved. Kereséséhez a Spider és a Neptun Búvárklub mentőcsoportja is csatlakozott.
Kép
Tóth István és Kovács Marietta

Görömbölyön, a testvérénél volt látogatóban egy hónappal ezelőtt Tóth István, amikor élettársának, Kovács Mariettának nyoma veszett. A hatvan éves asszony a görömbölyi pincesorok felé indult el augusztus 30-án sétálni, de már nem tért haza. A férfi szerint sosem fordult elő, hogy a nő szó nélkül elment volna otthonról. 
- Ahol én voltam, ott szeretett ő is lenni, bízott bennem. Szerintem valami banális dolog történhetett. Gondolt egyet, hogy elsétál a pincesorok felé, és egyszer csak eltévedt – idézte fel az eltűnés körülményeit Tóth István a Miskolc Televíziónak. 

A görömbölyi buszvégállomásnál gyakorlatilag bármelyik irányba elmehetett az Alzheimer-kórban szenvedő nő. A családtagokon és a rendőrségen felül már a Spider mentőcsapat és a Neptun Búvár és Mentőcsapat is kereste az asszonyt, de azóta sem találják. A százhalombattai, egykori testnevelő tanár családja elkeseredésében most egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. Az asszonyt egy hónapja nem látták, a telefonhívások is egyre ritkábbak.

Az asszonyon három-négy évvel ezelőtt vették észre először az Alzheimer-kór jeleit. Az ilyen betegséggel élő, eltűnt emberek megtalálásában a lakosság segítségére fokozottan számítanak.
- Ha valaki találkozna vele, és ő segítséget kér tőle, ha elmondja, hogy ki az élettársa, hogy honnan jött, hogy eltévedt, ne engedje sehova továbbmenni, hanem azonnal karolja fel, hívjon egy rendőrt.  A rendőrök intézkednek majd az ügyben – hangsúlyozta Golej Szabolcs, a Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat elnöke. Az elnök hozzátette, a keresőkutyák nagy segítségükre vannak az ilyen esetekben. A napokban egyik kutyájuk segítségével egy hetven éves asszonyt találtak meg. Kovács Marietta keresése is tovább folytatódik.
 

Ez is érdekelhet

A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.