Ugrás a tartalomra

Ismét terelik a 34-es buszt

Létrehozva
A járat útvonalának módosítására az Ilona utca – Kis-Hunyad utca kereszteződésben zajló MIHŐ-vezeték javítása miatt van szükség.

Átmenetileg nem érintik az Avas kilátóból induló 34-es járatok a Dayka Gábor utca megállóhelyet helyette a tűzoltóság előtti 1-es és 54-es autóbuszok Dózsa György úti megállóhelyén állnak meg - közölte szerkesztőségünkkel a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A buszok tehát egy ideig ugyanúgy járnak majd, mint a Kis-Hunyad utcai útburkolatcsere idején. A 34-es autóbusz útvonala és megállóhelyei a Vologda városrész megállóhelytől változatlanok.
 
Ahogyan arról beszámoltunk, a fent említett kereszteződésben a MIHŐ október 5-étől végez munkákat:egy távhővezeték hibafeltárása miatt kell forgalomkorlátozásra kell számítani néhány hétig.

(Nyitóképünk forrása: mvkzrt.hu)

Ez is érdekelhet

A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.