Ugrás a tartalomra

„Most minden arról szól, hogy este felgördüljön a függöny”

Létrehozva
„Nagyon fájdalmas volt” – így fogalmazott az elmúlt napokról Béres Attila színházigazgató. Mint ismert, pozitív tesztet produkált az egyik színész, erre reagálva minden munkatársat teszteltek, az épület belső tereit fertőtlenítették. Miután izolálták a fertőzötteket, október 6-án, szigorú biztonsági intézkedések mellett, újraindulhattak. „Minden áldozatot meghoztunk, hogy újra játszhassunk”, emelte ki a direktor, akitől azt is megtudtuk, hogy mikorra csúsztatták el a bemutatókat.

– Mindig tragikusan rossz, vagy rosszul tragikus, ha az ember nem csinálhatja azt, ami az élete. A színész így van a közönséggel; ha nem találkozik vele, nem játszhat, akkor tulajdonképpen élő-halott – ecsetelte az elmúlt napok kemény megpróbáltatásait Béres Attila. – Borzasztó és nagyon fájdalmas volt ez a tíz nap, de kibírtuk. A legfontosabb azonban: nagyon komolyan ügyelünk a biztonságra. Aki kontaktszemély, vagy bármilyen módon érintkezhetett a pozitív tesztet produkáló kollégákkal, az nem jön be a színházba.

Szeptember 22-én derült ki, hogy pozitív lett a tesztje az egyik színésznek. A színház a fenntartóval egyeztetve, az érvényes járványügyi protokoll szerint járt el: a nézők biztonsága érdekében az épületben teljes fertőtlenítést végeztek, valamint a színház minden dolgozóján elvégezték a PCR tesztet. Előbb szeptember 25-éig, majd október 5-éig felfüggesztették az előadásokat.

„A fertőtlenítést követően a színház teljesen biztonságos, nincs bent nálunk a vírus” – emelte ki a színházigazgató.

Preview Image
Újraindultak a próbák a Miskolci Nemzeti Színházban. | Mocsári László képgalériája

Elmondta azt is, hogy az előadásokat átstrukturálták, van, ahol új szereplők kerültek be egy-egy darabba. A bemutatók pedig új időpontra kerültek. „Játszani akarunk”, nyomatékosította a direktor.

A Gépnarancsot október 30-án, a Linda Vista című vígjátékot október 31-én, a Szentivánéji álmot november 7-én mutatják be. A producerek-et január elejére csúsztatták, a Hazatérés pedig márciusban lesz először látható Miskolcon.

– Most minden arról szól nálunk, hogy este felmenjen a függöny. Azért, hogy a nézők megkapják a megszokott közösségi élményt, minden áldozatot meghoztunk.

S hogy felkészültek-e a további nehézségekre? – Annál nagyobb nehézség, mint ami most volt: hogy nem játszhatunk, több kolléga pozitív, ennél nagyobbat nehezen tudok elképzelni. Biztos jön még megoldandó feladat, de azt megígérhetem: a nézőink biztonsága a legfontosabb.

A jelenlegi helyzetben a Miskolci Nemzeti Színház mindent megtesz azért, hogy a járvány ne állja útját az élménynek:
– érkezéskor testhőmérséklet mérést végzünk
– előadásainkon kötelező a maszkviselés
– a színház területén mindenhol elérhetők az érintésmentes kézfertőtlenítők
– a színház teljes fertőtlenítése megtörtént, azóta is folyamatos és fokozott a takarítás.

Ez is érdekelhet

A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.