Ugrás a tartalomra

Újra összeült az Esélyegyenlőségi Tanács

Létrehozva
Várhatóan 2021 májusában fogadhatják el az esélyegyenlőségi programot, aminek az előkészítését kezdték el délután a városházán. A megjelentek beszéltek az SZMSZ-ről és az aktualitásokról is.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az Esélyegyenlőségi Tanács 2013 decemberében alakult, azzal a céllel, hogy a fogyatékkal és a mélyszegénységben élőket, a nőket, a gyermekeket és a romákat segítse.

Varga Andrea alpolgármester elmondta, a programot ötévente kellene felülvizsgálni. – A tanács működése a partnerségen alapul. Tagjai olyan javaslattételi, döntés-előkészítési feladatokat tudnak elvégezni, amivel az önkormányzat munkáját nagymértékben segítik. Az ő javaslataik fontos iránymutatást tudnak adni a városnak stratégiai szempontból az esélyegyenlőség megteremtésében.

Kép

A tanácsot olyan egyesületek és intézmények vezetői alkotják, akik érdekképviselettel vagy esélyegyenlőség megteremtésével foglalkoznak. Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke elmondta, két évvel ezelőtt lett tizenegy fős a testület.

– Létszámbővítést szeretnénk, mert fontos, hogy az esélyegyenlőség minden fogyatéktípusra kiterjedjen: a látássérültek mellett a mozgás- és a hallássérültekre, az értelmileg akadályozottakra és az autistákra. Azért fontos nekünk az Esélyegyenlőségi Tanács, hogy közösen tudjunk kitűzni célokat: akadálymentesítés terén a közlekedésben és informatikában is. Csak példaként: úgy gondolom, hogy egy ekkora városban több helyen kellene működne hangos jelzőlámpának – mondta az elnök.

Ez is érdekelhet

A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.