Ugrás a tartalomra

Y-híd: hamarosan megkezdődik a kisajátított épületek bontása

Létrehozva
Az épületeknek a nagy volumenű útfejlesztés miatt kell eltűnniük.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Napokon belül megkezdődik a korábban kisajátított Vörösmarty utcai ingatlanok bontása, az ezzel kapcsolatos kivitelezési szerződést a napokban írták alá – írja csütörtök délelőtti közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

Ahogyan arról többször is beszámoltunk, a Miskolc tehermentesítő út I. és II. szakaszának fejlesztése (értsd: a Vörösmarty-Király utca kereszteződésében lévő turbókörforgalom, és az Y-híd kialakítása - a szerző) szeptember közepén kezdődött. A beruházás keretében a Vörösmarty utca egy ötszázhetven méteres szakasza a jelenlegi kétszer egy sávos kialakításról kétszer két sávosra bővül.

– Az október 15-én kezdődő és várhatóan négy hónapig tartó bontási munkálatok során a kivitelező igyekszik majd a lakosságot a lehető legkisebb mértékben zavarni, a jelenleg érvényben lévő forgalomkorlátozások nem változnak – írják.

Kép

Hangsúlyozzák, a munkálatok összhangban vannak a jóváhagyott tervekkel, és Miskolc város településrendezési eszközeivel is.

Azt korábban még a NIF képviselője árulta el a minap.hu-nak, hogy az érintett ingatlanokat már korábban kiürítették, sőt a közművekről is lekötötték őket. Az elbontott épületek helyén szervizutakat és járdákat alakítanak ki, hogy a bontással nem érintett ingatlanok továbbra is megközelíthetőek maradjanak. A NIF hangsúlyozza azt is: a komplex beruházásnak köszönhetően az egész városrész képe rendezettebbé válik.

A projektről legutóbb hétfőn írtunk, aznap kezdődött ugyanis a korábbi vasúti felüljáró útpályájának bontása.

Ez is érdekelhet

Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Új bicajtárolók – de ennél jóval nagyobb átalakulás kezdődhet a Győri kapuban
MiskolcKörnyezet
Átfogó közlekedési vizsgálat készült a Győri kapu városrészről, amely hosszabb távon is meghatározhatja a környék és Miskolc egészének jövőjét.
Csak ezt a részét tapasztalja meg a betegségnek
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Megható és felemelő estére készül Miskolc: a zene ereje ezúttal nemcsak élményt nyújt, hanem daganatos gyermekek gyógyulását is segíti. Az ingyenes koncert mindenkit közös összefogásra hív.
Hangoztatja visszakapott szavait
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Új kötettel jelentkezik Kövesdi Károly: a „Visszakapott szavak” bemutatója nemcsak egy könyv premierje, hanem ritka irodalmi esemény is, ahol a költészet súlya és csendje egyszerre válik átélhetővé.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.