Ugrás a tartalomra

Bevásárlás és élményfestés – Miskolci Termelői Nap

Létrehozva
A Miskolci Termelői Nap október 18-án ismét csalogatja a helyieket és a városba látogatókat egyaránt. A vásár mellett a GloriArt Brass rézfúvós kvartett koncertje, festménykiállítás és élményfestés is várja az érdeklődőket. A Magyar festészet napja alkalmából ezúttal a képzőművészet, a festés és a helyi alkotók kerülnek a középpontba.
Kép

Reggel kilenc és délután egy óra között várnak mindenkit az Erzsébet téren, ahol helyi termelők finomságaiból és kézműves termékekből is válogathatnak majd a vásárlók. Ez a nap nemcsak a bevásárlásról szól, a család apraját-nagyját programokkal várják.

Lassan már húsz esztendeje ünnepeljük minden évben október 18-án a Magyar festészet napját. A dátumválasztás mögötti ok, hogy a hagyomány szerint októberben emlékezünk meg Szent Lukácsról, aki nemcsak az orvosok védőszentje, hanem a festők és a festészet patrónusa is. Ezért vált október 18., Szent Lukács napja, a magyar festészet napjává. A művészeti mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a kortárs képzőművészek munkájára és jelentőségére. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Miskolci Termelői Nap is, ahol az érdeklődők részt vehetnek a Múzsák Kertje Alapítvány élményfestésén és megtekinthetik a diósgyőri Alkotó Képzőművészek Baráti Társaságának festménykiállítását.

Program:

11:00 GloriArt Brass rézfúvós kvartett koncertje

9:00-13:00 A Múzsák Kertje Alapítvány élményfestése miskolci képzőművészek irányításával, a diósgyőri Alkotó Képzőművészek Baráti Társaságának festménykiállítása

Ez is érdekelhet

Csak ezt a részét tapasztalja meg a betegségnek
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Megható és felemelő estére készül Miskolc: a zene ereje ezúttal nemcsak élményt nyújt, hanem daganatos gyermekek gyógyulását is segíti. Az ingyenes koncert mindenkit közös összefogásra hív.
Hangoztatja visszakapott szavait
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Új kötettel jelentkezik Kövesdi Károly: a „Visszakapott szavak” bemutatója nemcsak egy könyv premierje, hanem ritka irodalmi esemény is, ahol a költészet súlya és csendje egyszerre válik átélhetővé.
Négy plusz egy gyalogló érem Békéscsabáról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola versenyzői három ezüst- és egy bronzérmet szereztek.
Jelentkezz az MCC Egyetemi Programjába
MiskolcOktatás
A tavaszi szünet ideális alkalom arra, hogy a felsőoktatásba készülő fiatalok és az elsőéves egyetemisták megtegyék a következő lépést szakmai fejlődésükben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.