Ugrás a tartalomra

Az MVK jegy-és bérletautomatákat telepít 2021-ben Miskolcon  

Létrehozva
​​​​​​​Az új berendezések 20 frekventált helyszínen segítik majd a jegyvásárlást.

Az MVK Zrt. értékesítési rendszerének fejlesztését ebben az évben a mobiljegy bevezetésével kezdte el. A nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, többek között a virológia kitettséget is csökkentő megoldást, - a készpénzmentes közlekedési mobiljegy szolgáltatást - fejlesztett ki az állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel. Az applikációban történő jegy- és bérletvásárlás lehetősége már az MVK valamennyi járatán működik.

Kép

2021-ben egy új technológián alapuló, megújuló külsejű jegyeket-és bérleteket vezet be a városi közlekedési cég, melyet speciális papírra nyomtatnak majd. A jegy-és bérletpénztárak mellett, 20 darab új készpénzmentes jegy-és bérletkiadó automatából lehet majd megvásárolni tiketteket. Az utasok időt spórolhatnak meg a jegy-és bérletautomaták bevezetésével, hiszen kevesebb sorban állással, napi 24 órájában tudnak majd jegyet és bérletet vásárolni, akár számlára is.

Az automatákat olyan helyszínekre helyezik ki a városban, ahol eddig még nem volt lehetőség jegyet és bérletet vásárolni, illetve azokra a helyekre, ahol szükségessé vált a kapacitás további bővítése.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.