Ugrás a tartalomra

Rövidesen befejeződik a Finkey utca helyreállítása

Létrehozva
Az ivóvízvezeték cseréjét követően az útburkolatot is kijavítják.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Várhatóan még a héten elkészül az ivóvízvezeték cseréje a perecesi Finkey utcában – mondta el a minap.hu-nak Bazin Levente önkormányzati képviselő a keddi bejáráson. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a rekonstrukció még a nyáron indult. 

A munkálatok során a MIVÍZ Kft. saját forrásból, több tízmillió forintból a teljes utcában csaknem 250 méter hosszan cserélte ki a vízvezetéket. A képviselő szerint a felújításra azért volt szükség, mert az elmúlt években már egyre több volt a csőtörés.

A rekonstrukciót követően a következő hetekben az útburkolatot is helyreállítják.

Kép

- Ez az út nagyon régen épült, betonalappal nem rendelkezik, gyakorlatilag csak egy aszfaltréteg volt, a szegély is csak a földre lett lerakva annak idején. Az út korábban is szét volt töredezve, most a szakemberekkel arról egyeztettünk, hogy megpróbálunk forrást szerezni arra, hogy a helyreállítás során javuljon az út állapota, minősége is – mondta Bazin Levente.

Az út helyreállítása az időjárás függvényében néhány héten belül elkészül. 
 

Ez is érdekelhet

Jelentkezz az MCC Egyetemi Programjába
MiskolcOktatás
A tavaszi szünet ideális alkalom arra, hogy a felsőoktatásba készülő fiatalok és az elsőéves egyetemisták megtegyék a következő lépést szakmai fejlődésükben.
Képgaléria
Hétvégén életre kel a Nagyavas pincesor
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombaton különleges élmény vár Miskolc egyik legszebb helyszínén: a Nagyavas ismét megtelik élettel, zenével és jó hangulattal.
Már most keresik a nyári munkát a diákok
MiskolcGazdaság
A tavasz beköszöntével egyre több diák kezd el érdeklődni a nyári munkalehetőségek iránt – a tapasztalatok szerint sokan már hónapokkal előre igyekeznek biztosítani a helyüket.
Virágos Magyarország
Hajnali fagyok után szeles, gomolyfelhős időnk lesz szerdán
MiskolcKörnyezet
Szerdán derült, gyengén felhős idővel indul a nap, de délutánra a megnövekvő gomolyfelhők gyakran zavarhatják meg a napsütést.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.