Ugrás a tartalomra

Nem lesz lehetetlen A-ból B-be eljutni a kijárási korlátozás idején sem

Létrehozva
Érdekes kérdés, hogy talál-e taxist majd az utcán az, aki például munkába menne a hajnali órákban. 
Kép

A tegnap bejelentett rendelkezések szerint kijárási korlátozás lép életbe a 24-05 óra közötti idősávban. Ebben az intervallumban csak alapos indokkal – munkahely és lakóhely közötti közlekedés, egészségügyi problémákkal kapcsolatos ügyek miatt – tartózkodhatnak az emberek az utcán. Sokakat érint a szigorítás, többek között érdekes kérdés, hogy aki a fent említett okok valamelyikével indul útnak, milyen közlekedési eszközzel teheti majd meg ezt. Bár a taxisok munkavégzés céljából járják a várost, kérdés, hogy – a szinte nullára csökkenő utasszámot figyelembe véve – egyáltalán megéri-e nekik ilyenkor is dolgozni.

- Mi az utcán vagyunk karácsonykor, szilveszterkor, mindszentekkor is; nem állunk le, így a mostani időszakban, az éjszakai kijárási korlátozás idején is megtalálnak minket az utasok – mondta Prekupp László a Nonstop Taxi részéről, aki szerint, ha valakinek szüksége lesz a szolgáltatásra, nagy valószínűséggel talál autót az éjféltől hajnali ötig terjedő sávban is.

- A taxis is szeretne pénzt keresni akkor, ha munkában tölti az idejét, így, amennyiben feleslegesnek tűnik a taxiállomáson várni, ő is inkább hazamegy. Azonban ez sem jelenti, hogy teljesen eltűnnének a taxik az utakról a gyérebb időszakokban. Amikor várhatóan kevesebb a forgalom, akkor nálunk például az ügyeletes kollégák dolgoznak, így mindig 24 órában üzemel a szolgáltatás. A mostani helyzetet is felmérjük, és a tapasztalatok szerint reagálunk majd: annyi kocsi lesz kint, amennyire igény mutatkozik.
Prekupp László szerint ez az év a taxisok számára is sok nehézséget hozott.

- Nagyjából 50 százalékkal csökkent a forgalmunk a koronavírus-járvány kezdete óta, de tavasszal ennél rosszabbak is voltak a mutatók.
 

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.