Ugrás a tartalomra

Újra él a koronavírus elleni védekezéshez nyitott önkormányzati számla

Létrehozva
Újra fogadja a segíteni akaró miskolciak támogatásait az az önkormányzati számla, amelyet még a koronavírus első hulláma alatt nyitott a város.
Kép

A „Koronavírus helyzet kezelésére érkezett felajánlások” elnevezésű CIB-bankos folyószámla a 10700086-42689106-67500002-es számlaszámon fogadja a felajánlásokat. A korábban ide befolyó összeget teljes egészében fertőtlenítőszerek és védőeszközök beszerzésére, illetve a járvány terjedését lassítani hivatott egyéb feladatokra fordította Miskolc városa.

A koronavírus elleni védekezés költségei és az újabb és újabb kormányzati elvonások, átcsoportosítások az ország szinte valamennyi önkormányzatát nehéz helyzetbe hozták.

Miskolcon az önkormányzati fenntartású óvodákban, bölcsődékben, idősotthonokban, illetve az önkormányzat és a Miskolc Holding ügyfélszolgálatain megfelelő mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésre a fertőtlenítő és tisztítószerek, a második hullám egyelőre még pontosan előre nem látható folyamatai miatt azonban ismét szükség lehet a jó szándékú, segítő felajánlásokra is.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.