Ugrás a tartalomra

Miskolc valamennyi közterületén kötelező lesz a maszkviselés

Létrehozva
Szerda éjféltől Miskolc valamennyi közterületén kötelező lesz a szájat és orrot elfedő védőmaszk viselése – erről a legújabb kormányzati intézkedésekkel összhangban a miskolci operatív törzs szerda reggeli ülése után Veres Pál Miskolc MJV polgármestere döntött.
Preview Image
Szigorúbb korlátozások léptek életbe | Mocsári László képgalériája

Ennek megfelelően a város valamennyi utcáján és terén, maszkot kell viselni, a kormányrendeletnek megfelelően azonban a maszkviselés nem lesz kötelező a parkokban, zöldterületeken, illetve azoknak, akik sporttevékenységet folytatnak. 

Miskolc városa a járványhelyzet ismeretében segítséget ajánlott a rendőrségnek a közterületeken érvényben lévő járványvédelmi intézkedések betartásának ellenőrzésében, az önkormányzati rendészet járőrautókkal, gyalogos járőrökkel és térfigyelő kamerákkal segíti majd a rendőrök munkáját.

A mentőszolgálatnak operátori munkakört ellátó önkormányzati dolgozókkal segítene Miskolc, ezzel együtt pedig az ITC székház mellett újabb tesztállomások kijelölésének érdekében is megkezdődött a munka. Miskolc több városrészében is tervezik ilyen tesztállomások kialakítását, hogy ezáltal fel lehessen gyorsítani a mintavétel folyamatát.

Fokozott odafigyeléssel zajlik a munka az önkormányzati fenntartású, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény által működtetett idősotthonokban, és a járványhelyzet alakulására tekintettel átmenetileg felfüggesztették valamennyi önkormányzati rendezvény megtartását Miskolcon.

Továbbra is üzemelnek viszont a piacok. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Búza téri őstermelői piac, a Vasgyári piac és a Zsarnai piac is a megszokott nyitva tartás szerint várja a vásárlókat a kormány további intézkedéséig.

A Városgazda ugyanakkor felhívja a figyelmet a járványügyi óvintézkedések betartására, a piacok teljes területén kötelező ugyanis a szájmaszk használata, mind az árusok, mind a vásárlók részére, és be kell tartani az ajánlott 1,5 - 2 méteres védőtávolságot is.

A miskolci operatív törzs – amely a továbbiakban is minden héten ülésezik majd – szerda reggeli tanácskozásán elhangzott az is, hogy bár valamennyi miskolci óvodában rendelkezésre áll kellő mennyiségű és minőségű fertőtlenítő szer, azok a szülők, akik a járványhelyzet miatti félelmükben szeretnék otthon tartani gyermekeiket, az intézmények házirendjének megfelelően kérhetik ezt az óvodavezetőktől.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.