Ugrás a tartalomra

Online térben a miskolci adventi vásár

Létrehozva
Ahogy az idei év, sajnos az idei advent is más lesz, mint a korábbiak. A kormányzat által bejelentett járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé, hogy Miskolc önkormányzata megrendezze az adventi vásárt - írja csütörtöki közleményében a városháza.
Kép

Ezen a rendezvényen ugyanis minden évben több ezer ember gyűlik össze, hogy ünnepeljen, szórakozzon, felkészüljön a karácsonyra, így ez melegágya lehetne a járvány további terjedésének.

Miskolc önkormányzata azonban nem szeretné, ha adventi vásár nélkül maradnának a miskolciak, és azt sem szeretné, ha a járványügyi intézkedések miatt egyébként is nehéz helyzetbe került miskolci kereskedőknek, éttermeknek további bevételkiesést jelentene a vásár elmaradása. Éppen ezért az idén online térbe invitálják a miskolciakat, árusokat, vásárlókat egyaránt.

Segítsünk közösen a város kereskedőinek ebben a nehéz helyzetben, vásároljunk helyi terméket, helyi árut a fa alá, kerüljön helyi étel, miskolci éttermek által elkészített ünnepi menü az asztalra, hogy ezzel is enyhítsük a járványhelyzet, a szigorítások okozta nehézségeiket!

A helyhatóság ebbe az online térbe várja miskolci kézművesek, termelők, kereskedők, éttermek jelentkezését. Az adventi online vásár részleteiről később adunk tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek a Dialóg Egyesülettel!
MiskolcSzabadidő
Újra meghirdette ifjúsági ötletpályázatát új közösségi programok szerveződése érdekében a Dialóg Egyesület, amelynek benyújtási határideje október 11.
Képgaléria
XIX. Fazola Napok
Egy napra újra életre kelt a Fazola-kohó
MiskolcKultúraSzabadidő
Az Őskohó hagyományos látványcsapolása és a Perecesi Bányász Fúvószenekar előadása mellett, rendkívül színes szabadidős és ismeretterjesztő programarzenál várta szombaton Újmassán, a XIX. Fazola Napokra kilátogatókat.
Az MTK könnyen verte a DVTK-t
MiskolcSport
Labdarúgás: nincs még pontja a piros-fehérek élvonalbeli női csapatának.
Képgaléria
Bükki szlovák nemzetiségi nap: hídépítés a múlt és a jövő nemzedéke között
MiskolcKultúra
Bükkszentlászlón rendezett szombaton Szlovák Nemzetiségi Találkozót a környező települések hagyományőrző csoportjaival a miskolci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, hogy továbbadja értékeit a jövő generiációjának.