Ugrás a tartalomra

Papírgyűjtés a koronavírus-járvány idején

Létrehozva
A selyemréti református iskolában idén nem volt papírgyűjtés. A fazekasosok megrendezték az őszit, de a befogadó hulladékgazdálkodók jelentősen megváltoztatták áraikat.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: pixabay.com

Az alapkoncepció szerint a papírgyűjtés azért szükséges, hogy a gyerekek környezettudatos gondolkodását kialakítsák az iskolákban. Ezen túl kiváló bevételi forrása volt az osztályoknak a leadott papírért kapott pénzösszeg, amit legtöbbször tanulmányi kirándulásra költöttek.

Idén a koronavírus-járvány közbeszólt ezen a területen is. A Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában rendszeresen tartottak papírgyűjtést, egészen mostanáig. – Idén még nem volt nálunk, mert nem mertük megszervezni, hogy a gyerekek csoportosan járják végig a környéket osztályfőnöki óráikon tanáraikkal, mint ahogy eddig tették ezt – mondta Papp Enikő tanár. – Általában tavasszal és ősszel hirdettük meg a papírgyűjtést, ami egy héten át tartott iskolánkban.

A Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán felállították a konténereket még szeptemberben. – Lényegesen megváltozott intézményünkben a papírgyűjtés, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a szülők nem szállhattak ki autóikból, a papírt pakoló diákok, tanárok és karbantartók maszkban dolgoztak, valamint a papírt befogadó telep szelektíven kérte a gyűjtést, újságpapír, könyv és karton szerint – mondta el Ortóné Juhász Julianna igazgatóhelyettes, aki elárulta azt is, idén harmadáért vették be a hulladékot: 12 forint helyett csak négyet fizettek kilójáért.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.