Ugrás a tartalomra

Polgármesterrel találkozott a brit nagykövet

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc polgármestere hivatalában fogadta kedden Paul Foxot, az új brit nagykövetet, aki a magyar városok közül első hivatalos, vidéki úticéljának Miskolcot választotta.
Preview Image
Paul Fox brit nagykövet a városházán | Mocsári László képgalériája

A találkozón Veres Pál szólt a város múltjáról, jelenéről és jövőbeli terveiről, kiemelve, hogy Miskolcon az egyetemi és a középiskolai szakemberképzés egyaránt magas színvonalon zajlik, ami kiváló lehetőséget, megfelelően képzett munkaerőutánpótlást jelent az itt befektetni szándékozó külföldi cégeknek.

A brit diplomata a megbeszélésen úgy fogalmazott: „Nagykövetként első utam Miskolcra, az egyik legnagyobb lélekszámú magyar nagyvárosba vezetett, amely egyetemi városként és az egyik legjelentősebb, Magyarországon működő brit érdekeltségű vállalat, a Vodafone egyik központjaként is érdekes számomra. Nagyon örülök, hogy ma találkozhattam Veres Pál polgármester úrral, és feltérképezhettük az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy a meglevő partnerségek tovább erősödjenek, és mellettük újak jöjjenek létre.”

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.