Ugrás a tartalomra

Készen állnak a gépek a hó eltakarítására

Létrehozva
Gépszemlét tartott a Miskolci Városgazda Kft. a Mirehu Nonprofit Kft. József Attila utcai telephelyén. Nyolc gép járja majd az utcákat, hogy elvégezzék a a síktalanítási feladatokat.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Miskolc város közútjainak síktalanításáról szerződést kötött a Városgazda és a Mirehu. Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Kft. műszaki vezetője elmondta, a téli felkészülés első lépése a gépszemle, amire most került sor. – Hat gépre van állandó szerződésünk. Az utak síktalanítására nyolc jármű áll rendelkezésre. Beindult a hóügyelet, ahol az utak állapotáról szerzett tapasztalataikat osztják meg az MVK, a rendőrség és a mentők dolgozói, valamint a lakosság is bejelentheti majd, hogy hol van szükség a hókotróra. Erre a 70/685-2000-es telefonszám áll rendelkezésre. Az elkészített tervek szerint a főbb útvonalakon kezdünk majd, ahol a tömegközlekedési járművek is járnak. A meteorológiai szolgálat előrejelzéseinek megfelelően a hétvégére nagyobb mértékű lehűlést jósolnak. Éjszakánként akár mínuszba fordulhat a hőmérséklet, ami indokolttá teszi, hogy alászórjunk az esetleges hóesésnek. Ezt kell tennünk majd a Hidegsoron, az Avason és Komlóstetőn – nyilatkozta a műszaki vezető.

Kép

Miskolcon mintegy 1200 mellékutcát tartanak nyilván, ahol a síkosságmentesítéshez engedélyezett és a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szóróanyagot alkalmaznak. A főutcán környezetbarát ásványi anyagot és homokot, Lillafüreden és Miskolctapolcán homokot, a város más részein útszóró só és homok keverékét használják. A kalcium-kloridot nemcsak környezetvédelmi megfontolásokból, hanem a hatékonysága miatt is alkalmazzák. Az érdesítő anyagból jelenleg egy hétre való áll rendelkezésre, amelynek utánpótlásáról folyamatosan gondoskodnak.

Az ingatlantulajdonosok, bérlők és üzemeltetők számára Miskolc önkormányzatának egyik rendelete kötelezettségként írja elő az ingatlannal határos közterület tisztán tartását, amely vonatkozik a téli hóeltakarításra és síkosságmentesítésre is. A rendelet szerint az ingatlan használója köteles az ingatlan határvonalától vagy kerítésétől, tömbtelkes beépítés esetén az épület falsíkjától mért 10 méteres területsávot tisztán tartani, vagy arról gondoskodni. Ez vonatkozik a területsávba eső járdára, zöldfelületre, teraszra, árokra, annak műtárgyaira, a csapadékvíz lefolyását akadályozó anyagok eltávolítására, dísz- és egyéb burkolatokra, de csak a közút szegélyéig terjed.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.