Ugrás a tartalomra

Együttműködési megállapodást kötöttek

Létrehozva
A Miskolci Egyetem és az Energiatudományi Kutatóközpont képviselője írta alá azt a szerződést, ami alapján Budapesten fogadják campus hallgatóit amellett, hogy kutatásokban és pályázatokban működik majd együtt a két intézmény.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Horváth Zita rektor fogadta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpontjának főigazgatóját, Horváth Ákost, hogy aláírjanak egy együttműködési megállapodást. – Az utóbbi időben számos stratégiai jellegű együttműködést kötöttünk, amik erősítenek bennünket. Egyrészt a gazdasági élet szereplőivel hoztunk létre hasonló szerződést, ami a duális képzésünkre és a kutatásfejlesztésre irányul, másrészt tudományos intézményekkel.

Elsődleges feladatunk az oktatás, az Energiatudományi Kutatóközponttal azonban kutatások és pályázatok együttműködésére szerződtünk. Kettőben veszünk részt konzorciumi partnerként a tizenhat Nemzeti Labororatórium programból, ami kiemelt területeken végez kutatásokat a nemzet számára. A Miskolci Egyetem elsősorban anyagtudományi területen tud részt venni. Reméljük, hamarosan szakmai sikerekről fogunk majd beszámolni – mondta a rektor.

Kép

Horváth Ákos elmondta, kötődése van a Miskolci Egyetemhez. – Idejártam, a fémtan alapjait tanultam. Már régóta készülök az együttműködésre. Az Energiatudományi Kutatóközpontot az ötvenes években alapították, korábban KFKI volt a neve. Máig a hazai tudományos élet egyik legjelentősebb fellegvára. Nukleáris energetikával és zöldenergiával is foglalkozunk az anyagtudomány mellett. Szeretnénk akár graduális képzésben fogadni majd a Miskolci Egyetem hallgatóit – mondta a főigazgató, aki elárulta, számítanak arra, hogy a miskolci diákok révén utánpótláshoz jut a kutatóintézet.

Kép

Palotás Árpád Bence, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának dékánja leszögezte, a Miskolci Egyetem kifejezetten erős az anyagtudomány területén. – Bízom abban, hogy minél tartalmasabb együttműködést valósítunk meg – tette hozzá a dékán.

Ez is érdekelhet

Ez a cuki gombóc a hónap állata a Miskolci Állatkertben
MiskolcVilágSzabadidőKörnyezet
Wilsont nagyon szeretik a látogatók.
Megtartották a leendő vakvezető kutya tanoncok „keresztelőjét”
MiskolcSzabadidő
Orka, Oberon és Ónix – különleges neveket kaptak a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei. A kilenc kiskutya nevét Feta, az alapítvány terápiás kutyája húzta ki.
A régió legjobb fiatal zenészei Miskolcon mérik össze tudásukat
MiskolcOktatásKultúra
Két napon át tartják a régió egyik legjelentősebb zenei megmérettetését: a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 18-19-én negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét.
Nagy fába vágják a fejszéjüket a segítők a Tetemváron és a Bábonyibércen
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Elindult az „Együtt a Tetemvár - Bábonyibérc városrészekért!” elnevezésű TOP Pluszos projekt megvalósítása Miskolcon, amelyben három éven át segítik majd az itt élőket.